A marosvásárhelyi találkozót még április 1-jén kellett volna megrendezni a bajnokság alsóházi rájátszásának 3. fordulójában, ám a dévai klub nem érkezett meg a Simon László Sportcsarnokba, a távolmaradásáról pedig semmilyen formában nem értesítette a VSK-t.
Az elmaradt mérkőzést a vásárhelyiek első körben játék nélkül, zöld asztalnál 5–0-ra nyerték meg. Nemrég azonban a Román Labdarúgó-szövetség (FRF)
azt a döntést hozta, hogy mégis le kell játszani a meccset, az új időpont szerint csütörtökön 18 órától lépnek pályára a csapatok.
A Marosvásárhelyi VSK a szövetségtől kapott egy értesítőt, amelyben az szerepel, hogy a hónap eleji találkozót megelőzően a dévai klubnak elromlott a kisbusza, amivel utazott volna, és azért nem tudtak eljutni a mérkőzésre.
Cosmin Gherman, a marosvásárhelyi együttes vezetőedzője nem érti, hogy ez miként történhetett meg, mert olyan csapatról van szó, amelynek a játékosai személyautókkal utaznak a kiszállásokra és csak a meccseken találkoznak egymással…
„Azt is megtehettük volna, hogy nyomást gyakorlunk a szövetségre, mert nem értünk egyet ezzel a döntéssel. Sajnálatos, hogy ez megtörténik, megengedik nekik, hogy akkor játszanak, amikor akarnak.
– nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére Cosmin Gherman.
A VSK szakvezetője kiemelte, az első számú célkitűzésüket már korábban teljesítették, hiszen bebiztosították a bennmaradásukat az élvonalban, viszont a szezon végén szeretnék megőrizni az alsóházban a harmadik, összesítésben a hetedik helyet.
„Két győzelemmel akarjuk zárni az idényt, a dévaiak elleni mérkőzés után vasárnap a Mausoleul Mărășești ellen is nyernünk kell. A fiúk alig várják, hogy hazai pályán teljesítsenek, mi vagyunk az első számú esélyesek, és hiszem azt, hogy a legjobbjukat fogják nyújtani, teljesen megbízom bennük” – fogalmazott az edző.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 4 | 4 | 0 | 0 | 32-15 | 43 |
2 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 4 | 3 | 0 | 1 | 21-14 | 28 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 4 | 3 | 0 | 1 | 29-15 | 21 |
4 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 4 | 0 | 0 | 4 | 15-32 | 18 |
5 | Dévai West Dévai West | 4 | 2 | 0 | 2 | 27-23 | 15 |
6 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 4 | 0 | 0 | 4 | 8-33 | 9 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!