Hirdetés

Megvédte címét, az Elit Liga bajnoka maradt az FK Székelyudvarhely

Kiélezett csatában húzták be az aranyérmet. Archív
Fotó: Beliczay László

Izgalmas, az utolsó másodpercig kiélezett csatában a Futsal Klub Székelyudvarhely 3–2-re legyőzte a házigazda Dévai Autobergamót az U19-es teremlabdarúgó Elit Liga vasárnapi döntőjében.

2023. május 28., 17:24

Ahogy várható volt, kiélezett csatát hozott a finálé, amelyen habár mezőnyfölényben játszott az FK, sokáig nem tudta helyzeteit gólra váltani, míg a házigazda dévaiak Matieș révén már a 6. percben előnybe kerültek. Mint kiderült, ez volt az első félidő egyetlen találata is.

Térfélcserét követően az elődöntőben a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț ellen mesterhármast elért Boga a 23. percben egyenlített. Ez megnyugtatta Jakab Zoltán együttesét, míg a dévaiak egyre idegesebben kezdtek játszani. A második játékrész közepén ismét Boga csapott le, így már az FK volt előnyben. A Florin Matei által irányított hazaiak ostrom alá vonták az udvarhelyi kaput, majd kapus nélküli játékra váltottak – ez balul sült el, Popovics használta ki a lehetőséget, a 38. percben már két gól volt az FK előnye.

Hirdetés

A hazai közönség által előretolt hazaiak viszont nem adták fel, és bő egy perccel a vége előtt visszajöttek egy gólra. Ezután nagyon feszültté vállt a játék, Tompea bemutatott egy hatalmas védést, madj egy másodperccel a végső dudaszó előtt tömegjelenet alakult ki az FK hatosában. Miután lecsillapodtak az indulatok a vendégektől Péter Miklóst, a hazaiaktól Budait és Tameșt állította ki a játékvezető.

Dévának még volt ideje egy pontatlan lövésre, ez messze elkerülte a kaput: az FK Székelyudvarhely megvédte bajnoki címét a teremlabdarúgó Elit Ligában!

A bronzmérkőzésen a Kézdivásárhelyi SE szerezte az első gólt, ám innen a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț zsinórban négyet lőtt. Innen sikerült még visszakapaszkodnia majd egyenlítenie a KSE-nek, ám ismét az ellenfél diktálta az iramot, így végül 6–5-re vereséget szenvedett.

Teremlabdarúgó Elit Liga, döntő
Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 3–2 (0–1),
gólszerzők Boga (23., 30.), Popovics (38.), illetve Matieș (6.), Bozan (39.)
FK: Tompea - Péter M., Csiki Zs., Boga, Popovics. Cserék: Bálint L. - Antal, Kedei Z., Simó, Szfárli, Péter T., Csiki H., Kis, Bálint P. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Autobergamo: Bârsan - Budai, Sandu, Strugariu, Tameș. Cserék: Maties, Bozan. Vezetőedző: Florin Matei.

A bronzmérkőzésen: Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Kézdivásárhelyi SE 6–5.
A KSE góllövői: Popescu (2), Bînță, Albu, Pătrășcoiu.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

Egyetlen székelyföldi résztvevő lesz a futsal 2. Ligában

Bővül a romániai futsal másodosztály mezőnye: míg az előző idényben nyolc, a 2026–2027-es szezonban már tíz együttes szerepel a 2. Ligában. A székelyföldi klubok közül ezúttal a Gyergyóremetei Kereszthegy lesz érdekelt a pontvadászatban.

Megkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely, erős kerettel hangolnak a futsalbajnokságra

Megtartotta első edzését a 2026–2027-es idényre készülő VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. A nyári átigazolási időszakban jelentősen megerősített kerettel vágtak neki a munkának, az új szezonban már a bajnoki címért is harcban szeretnének lenni.

A Marosvásárhelyi VSK is profitálhat a futsalbajnokságban kialakult helyzetből

Jelentősen átalakulhat a román teremlabdarúgó 1. Liga erősorrendje a 2026–2027-es idényben. A Dévai Autobergamo visszalépése és a Galaci United meggyengülése új helyzetet teremtett, amelyből a Marosvásárhelyi VSK is profitálhat.

Nem indul a bajnokságban a Dévai Autobergamo

A romániai teremlabdarúgás egyik meghatározó csapata, a sokszoros bajnok Dévai Autobergamo hivatalosan is bejelentette, hogy nem nevez a 2026–2027-es élvonalbeli idényre.

Megtartotta alapembereit a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata

A következő idényben is együtt marad a marosvásárhelyi futsalcsapat magja. A klub több alapemberrel hosszabbított, a folytonosságra helyezi a hangsúlyt.

A szakadék szélén a romániai futsalbajnok

Komoly pénzügyi válságban van a romániai teremlabdarúgó-bajnokság címvédője. A Galaci United több mint 600 ezer eurós adósságot halmozott fel, bankszámláit zárolták, több meghatározó játékosa távozott. A klub akár a bajnokságtól is visszaléphet.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Mánya Szabolcs: igyekszünk egyben tartani a Sepsi-SIC keretét

Három távozója már biztosan van a Sepsi-SIC futsalcsapatának, ugyanakkor Mánya Szabolcs edző-játékos szerint a keret magja együtt marad. A zöld-fehérek augusztus elején kezdik meg a felkészülést, és több edzőmérkőzés is szerepel a programban.

Szétszedte a címvédő keretét a marosvásárhelyi futsalcsapat, átrendeződnek az erőviszonyok

Egyszerre három játékos aláírását szerezte meg a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata a címvédő Galaci Unitedtől. Alaposan átalakulhatnak az erőviszonyok a soron következő 1. Liga idényre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!