Az egyes tornák legjobbjai a bajnokságot záró nagydöntőben mérkőznek meg egymással, a győztes pedig Hargita megye futsalbajnoki címét szerzi meg. A bajnokságban részt vehetnek a megyei és körzeti bajnokságokban (4. és 5. Liga) szereplő csapatok a már meglévő, érvényes leigazolásokkal, de új együttesek jelentkezését is várják. A beiratkozási díj 100 lej.
„Az új csapatok az alakuláshoz szükséges információkat megtalálják a www.frf-ajf.ro/harghita honlapon. Azon csapatok, melyek felajánlják, hogy megszerveznek egy tornát, mentesülnek a beiratkozás díjától. A résztvevő csapatoknak a tornák során 35 lejt kell fizessenek mérkőzésenként, ami fedezi a játékvezető és a megfigyelő díját. Azok a nagypályás játékosok, melyeknek csapatai nem indultak a futsalbajnokságban, eligazolhatnak más csapathoz is, de egy új futsalleigazolást kell készíttetni, amely csak a teremtornákra érvényes” – közölték a szervezők.
A mérkőzések a teremlabdarúgás szabályai szerint zajlanak, kivételt képez a játékidő (2x20 perc futóidő), mely csak az utolsó két percében lesz megállítva, ha a játék áll. A beiratkozási kéréseket megtalálják a HMLE oldalán.
www.frf-ajf.ro/harghita
Érdeklődni és beiratkozni december 22-ig lehet Bálint Attilánál, a HMLE futsal-szakbizottság vezetőjénél, telefonszám: 0742 485 079.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!