Kedden a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székhelyén kisorsolták a futsal Román Kupa idei kiírásának menetrendjét. A tizenhatos mezőnybe hét élvonalbeli, illetve kilenc másodosztályban szereplő klub került. Három együttes, a címvédő FK Székelyudvarhely, valamint a tavalyi kiírás négyesdöntőjébe bejutó két gárda, a Dévai Autobergamo és a Csíkszeredai Imperial Wet kiemeltek voltak. Előbb ők kaptak ellenfeleket, aztán a többieket párosították össze.
A címvédő székelyudvarhelyiek az első körben még verhető csapatot, a 2. Ligában szereplő Marosvásárhelyi VSK-t kapták, amennyiben sikerrel veszik a párharcot,
akkor nagy valószínűséggel az alapszakaszt megnyerő, az országot a Bajnokok Ligájában képviselő Galaci Uniteddel csapnak össze a Final Four-ba kerülésért.
„Ezúttal nem volt szerencsénk, ha megnézzük a többi párosításokat, a favoritokat, akkor a Csíkszereda és a Déva bemasíroz a négyesdöntőbe, ahová még odajuthat meglepetésként a Buzău. Megpróbálunk nekiszökni az Unitednak, de ebben a párharcban ők a favoritok” – mondta el megkeresésünkre az FK Székelyudvarhely edzője, Jakab Zoltán.
Nem sok jót remél a Kovács János, a Marosvásárhelyi VSK edzője: „Nagyon nehéz mérkőzésünk lesz a címvédő Székelyudvarhellyel, a tisztes helytállás az elsődleges célunk. Sajnos a keretünket csak fiatal játékosok alkotják, akiknek nincs tapasztalatuk, így nehéz felvenniük a küzdelmet az élvonalbeli csapatokkal.
Még szükségünk lett volna két-három tapasztaltabb játékosra, hogy a fiatalokat biztassák és irányítsák. Reméljük, hogy a következő bajnokság már egészen más lesz számunkra”.
Az utóbbi időben főleg a nagypályás csapatra koncentrálnak a Kézdivásárhelyi SE-nél, ám a teremlabdarúgásra is odafigyelnek. Gazda József, a háromszékiek edzője kifejtette, nincs információjuk a kupaellenfelünkről, csak annyi, hogy a Sportul Ciorăști megnyerte a másodosztály egyik csoportját.
„Biztosan nem lesz egyszerű meccs, de azért van különbség a két osztály között. Tovább akarunk jutni.
Például Galac a tavaly nagyon nehezen tudott kiütni minket. Az idei bajnokságban Déva csak 3–2-re vert minket, míg Udvarhely ellen 3–0-ra is vezettünk, képesek vagyunk akár egy jó eredményre” – mondta Gazda József.
„Nagyon erős ellenfelet kaptunk, a Dévai Autobergamo nem olyan szintű csapat, aki ellen esélyünk lenne a győzelemre. Ez a realitás. Reménykedtünk egy könnyebb sorsolásban, de nem úgy alakult.
Felkészülünk, igyekszünk kihozni magunkból a maximumot, játszani egy jó meccset” – fogalmazott Pál Nándor, a Gyergyóremetei Kereszthegy vezetője a sorsolást követően.
Teljesen másképp nyilatkozott a Gyergyószentmiklósi Inter csapatkapitánya: „A papírforma szerint a legkönnyebb ellenfelet kaptuk a nyolcaddöntőben, tény azonban, hogy nem ismerjük az Simándi Sólymokat, nem tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Egyelőre ezzel kell foglalkoznunk,
Szeretnénk legyőzni Ișalnița együttesét, amely jobb gólaránya miatt megelőzött minket a bajnokságban, de Buzău sem a legerősebb első ligás csapatok közé tartozik. Megkaptuk az esélyt, lássuk, hogyan élünk vele” – fejtette ki Portik Csaba.
A Csíkszeredai Imperial Wet kedvező sorsolást kapott, véli a gárda trénere, Cosmin Gherman. „Első ellenfelünk az Jászvásári Poli, amelyet nem láttunk a közelmúltban játszani, mert a másodosztályban szerepel. A nyolcaddöntőben mi vagyunk a favoritok a továbbjutásra.
Az Imperial Wet 2021-ben a bajnokság és a kupa megnyerését tűzte ki célul” – mondta el a sorsolás után a tréner.
A Román Kupa nyolcad- és negyeddöntőire február 20–21-én kerül sor, míg a Final Fourt március 27-án és 28-án szervezik.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!