Mindössze négy percet kellett várni a mérkőzés első góljára, Balázsi Attila zörgette meg a kolozsváriak hálóját, majd másodpercekkel később Bálint Andor növelte a hazaiak előnyét. A szünetig Kedei Barna duplázott, így már az első félidőt követően nagyjából minden kérdésre választ kaptunk a mérkőzéssel kapcsolatban.
Térfélcsere után húsz másodperccel a frissen igazolt Tankó Levente növelte az előnyt (a másik érkező, Andrei Grigoraș kapus kezdőként kapott szerepet), majd két perccel később Kedei is betalált, így jöhettek azok a pályára, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak korábban.
És habár az udvarhelyiek látványosan visszavettek az iramból és a kolozsváriak zsinórban szereztek három gólt (kihasználták, hogy Sebestyén Norbert kapus utolsó emberként szabálytalankodott és piros lapot kapott), semmi sem veszélyeztette az FK győzelmét, amely végül magabiztosan játszva 9–3-ra győzött,
a gólszerzők közé a hajrában még két fiatal, Csomor Máté és Kerestély József is feliratkozott.
„Kötelező győzelmet arattunk, nem volt kérdés, hogy kié lesz a három pont. Nem erőltettük meg magunkat, hiszen mindenki a szombati meccsre gondolt, az a sorsdöntő. Buzău ellen győzni akarunk, a kétgólos vereség is belefér, ha 9–7-nél kisebb,
– összegzett Jakab Zoltán, az FK edzője.
Szombaton sok kérdésre is választ kapunk, hiszen 16 órakor csap össze az Imperial Wet és az Autobergamo a második helyért, míg 18 órakor az FK a Luceafărullal az utolsó felsőházi rájátszást érő pozícióért játszik. A torna előtt még éllovas Galaci Unitednak van két meccse a sereghajtó Clujanával.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!