A rájátszáskör utolsó fordulójában csak egy kérdés volt, ki lesz a harmadik: erre gólzáporral adott választ a Dévai Autobergamo, 14–9-re nyerte a West elleni városi csatát, és készülhet majd a negyeddöntőre.
Az FK már korábban bebiztosította második helyét az alapszakaszban, így mindössze statisztikailag volt tétje a hétfő délutáni mérkőzésnek. Ennek ellenére nem vette fél vállról a találkozót az udvarhelyi együttes, 21 másodperccel a kezdő sípszót követően Kedei révén már megszerzet a vezetést. Ezután a hazaiak több helyzetet is kihagytak, az egész meccsen jól védő Farkas állta a lövések útját, és amikor ő is verve volt, a kapufa segítette ki. A játékrész közepén Miklós, majd a végén Iszlai is betalált, így gyakorlatilag a szünetig eldöntötte az FK a pontok sorsát.
A második játékrész Tankó öngóljával kezdődött, ám ennél közelebb nem tudott férkőzni a Luceafărul, habár lehetősége meg volt rá. Igaz, az FK-nak is számtalan helyzete kimaradt, a hajrában Kedei végül belőtte ziccerét, egyben beállította a végeredményt.
Az elődöntős összecsapások április végén kezdődnek, így van ideje felkészülni Jakab Zoltán együttesének.
| 2023. 03. 27. 16:30 | Kolozsvári Clujana Clujana | Galaci United Galac | 1-16 |
| 2023. 04. 02. 16:30 | Dévai West Dévai West | Dévai Autobergamo Déva | 9-14 |
| 2023. 04. 03. 17:30 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 1-4 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 18 | 14 | 3 | 1 | 129-41 | 45 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 18 | 12 | 4 | 2 | 116-50 | 40 |
3 | Dévai Autobergamo Déva | 18 | 11 | 2 | 5 | 100-57 | 35 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 78-40 | 34 |
5 | Dévai West Dévai West | 18 | 7 | 0 | 11 | 85-102 | 21 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 18 | 3 | 0 | 15 | 58-100 | 9 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 18 | 0 | 0 | 18 | 30-206 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!