Udvarhelyi szurkolók hangjától volt hangos szombaton délután a dévai városi sportcsarnok, hiszen az FK-t elkísérte a Székely medvék csoport is. A meccs elejét a dévaiak uralták, és könyörtelenül kihasználták a vendégek hibáját, a 8. percben Cristian Matei távoli lövése irányt változtatott Kerestély lábán és a labda így a hálóban kötött ki.
Ezután az udvarhelyieken volt a sor, hogy átvegyék az irányítást, ostrom alatt tartották a dévai kaput, igazán nagy helyzetet viszont ritkán tudtak kialakítani, Bálint lövését védte a kapus, majd Iszlai lökete a kapufát érintette.
A szünet nem törte meg az udvarhelyiek lendületét, ám játékukban benne volt a hiba, így akadt dolga Farkasnak is. Az egyenlítésre viszont sokat kellett várni, a 29. percben Alan hozta ziccerbe Kerestélyt, aki könyörtelenül bevágta. A továbbiakban is az FK akarata érvényesült a pályán, azonban a legnagyobb helyzetet így is az Autobergamo hagyta ki, a lövés után a kapufát érintve hagyta el a labda a játékteret.
A második játékrész hajrájához közeledve egyre fáradtabb lett a házigazda, az agilis vendégcsapat ezt pedig kihasználta, a 34. percben ismét Alan villant, passzát Kedei értékesítette.
Vészkapusos taktikára állt át Déva, ez pedig nem volt jó húzás, hiszen előbb a 36. percben Bálint csípett el egy labdát a két Matei-testvér között és lőtt az üresen maradt kapuba, majd két perccel később Farkas tetézte meg kiváló teljesítményét egy egész pályás góllal.
Az FK 4–1-re megnyerte az elődöntő első mérkőzését és egy győzelemre van a finálétól. A párharc második találkozóját május 8-án, hétfőn 17 órától rendezik a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban.
Az elődöntő másik ágán a Temesvári CFR–Galaci United párharc kedden 17 órakor kezdődik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!