Vasárnap délután Bukarestben rendezték a teremlabdarúgó U19-es Elit Liga négyes döntőjének utolsó felvonását, a finálét. A Futsal Klub Székelyudvarhely és a Temesvári CFR nézett farkasszemet.
A két együttes ebben a szezonban a Román Kupában is döntőt játszott egymással. A február végi nyolcas torna fináléját Székelyudvarhelyen rendezték, a házigazdák akkor nagyon simán 7–0-ra múlták felül a bánságiakat.
A bajnoki döntőt jól indította a Jakab Zoltán által irányított gárda, az első pillanatoktól rohamozta ellenfele kapuját.
A 7. percben előnybe is kerültek, Bálint Andor egyéni akcióját követően szépen helyezett a bal alsóba.
Veszélyesebb volt továbbra is a székelyföldi alakulat, a temesváriak csupán pár alkalommal tudtak elérni a kapuig, ezeket a lehetőségeket szépen kivédekezték. A 16. percben a gólszerző előtt villant a piros lap, miután egy elveszített labdát követően utána rúgott ellenlábasának. Emberhátrányban nem tudott egyenlíteni a CFR, így 1–0 maradt az állás.
A második játékrészben is jobban állt a pályán az FK Udvarhely, a 23. percben egy oldalberúgást követően Hegyi Attila közelről bepöccintette (2–0).
Teljesen kitámadt a bánsági csapat, de igazán nem volt veszélyes. A szépítés akkor jött, miután kigyűlt az FK csapathibája, a 35. percben egy kisbüntetőt értékesítettek.
A végjáték kiélezett volt, a Hargita megyei kapusnak, Tompeának két ízben is bravúrt kellett bemutatnia, maradt a 2–1, így megnyerte a 2021–2022-es U19-es futsalbajnokságot az FK Székelyudvarhely.
Az udvarhelyiek az ifi korosztályban ezt megelőzően az első kiírást hódították el, akkor a Sport Klub 2015-ben lett aranyérmes.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!