A párharc az egyik fél két győzelméig tart, miután a pályaelőny a galaciaknál van, így roppant fontos az első, udvarhelyi mérkőzés. „Most kezdődik a bajnokság érdemi része. Meg kell mutatnunk, hogy igazán jó csapatunk van. Az idény alakulhatott volna úgy is, hogy nálunk legyen a pályaelőny, nem tudtunk ezzel a lehetőséggel élni. Első lépésben a szurkolóink előtt mindenképp nyernünk kell. Nem lehetetlen, már megtettük ezt ebben a szezonban. Amennyiben nem jön össze a diadal, kevés a sanszunk, hogy kiütjük őket” – mondta el megkeresésünkre az FK Udvarhely edzője, Jakab Zoltán.
Hozzátette, a fiúk hazai környezetben – ebben az évadban egyetlen mérkőzésen hagyták el vesztesen a játékteret, a többin diadalt arattak – rendre jól játszanak , így bízik a pozitív eredményben. A keret összes tagja bevethető – nincs eltiltott vagy olyan játékos, aki egészségügyi problémákkal küszködne. A rájátszásban a székelyföldieknek túlórázniuk kellett, összesítésben 2–1-re győzték le a Luceafărul Buzăut. Elődöntőbeli ellenfelük erőnyerő volt, így ők pihentebben várják ezt a felvonást.
Ami az egymás elleni szezonbeli párharcokat illeti, a székelyföldiek hazai környezetben az alapszakasz odavágói során, október 23-án gyűrték le a Duna-partiakat. Ezt követően még háromszor nézett farkasszemet a két rivális, mindhárom találkozót Galacon rendezték, rendre a United nyert: a visszavágón 6–1-re, a rájátszásban 6–2-re, míg a Román Kupában 5–1-re.
Az eredmények tekintetében megállapítható: saját szurkolótábora előtt kötelező nyernie az FK-nak, vereség esetén ugyanis borítékolható, hogy két alkalommal csoda volna legyűrni a friss Román Kupa-győztes ellenfelet.
Az FK–United összecsapást szerdán 18 órától rendezik a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. A második meccset jövő héten, április 19-én, kedden Galacon játsszák. Az elődöntő másik ágán a Dévai Autobergamo 1:0-ra vezet, miután az első mérkőzésen 4–2-re nyert a Temesvári CFR otthonában – itt a második összecsapást szombaton játsszák.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!