Hirdetés

Talpra állt, de pontot végül nem szerzett Kazahsztánban a román futsalválogatott

Mánya Szabolcs duplázott a kazahok ellen
Fotó: FRF

Felvette a harcot a világ egyik legjobb futsalválogatottjával Románia, és habár a szerdai vébéselejtező szünetében háromgólos hátrányban volt Kazahasztán vendégeként, a hajrában közel volt a bravúros pontszerzés, ami végül elmaradt.

2023. szeptember 20., 18:54

Mindkét válogatott győzelemmel kezdte a vébéselejtezők elitkörének első fordulóját, az A csoportban Románia Azerbajdzsánt verte 3–1-re, míg Kazahsztán Hollandiát gyűrte le 2–0-ra.

Telt ház előtt rendezték a meccset, és a kezdeti hatalmas kazah nyomás hamar, két perc alatt góllá érett, a honosított Douglas Jr. vágta a hálóba a labdát. Sokáig nem vezetett a világranglista 7. helyezettje, hiszen másfél perccel később Hadnagy két védő közötti lekészítését követően Mánya bombázott védhetetlenül a kapuba. Innentől kiegyenlített lett a játék, mindkét kapu előtt voltak helyzetek, a labdát azért többet birtokolta a veszélyesebb kazah csapat.

Hirdetés

Az első játékrész közepén a hazaiak kihasználták Sasse védelmi hibáját és ismét megszerezték a vezetést.

Erre már nem tudott válaszolni a román válogatott, sőt, Kazahsztán továbbra is óriási nyomást gyakorolt, Edson pedig növelte az előnyt.

A harmadik gól nagy magabiztosságot adott a hazaiaknak, lehozott kapusos taktikára váltottak, azaz Higuita kapusuk feljött a románok térfelére, de nem voltak veszélyesek így. Már mindenki a szünetet várta, amikor ismét lecsapott a kazah csapat, Orazov senkitől sem zavartatva lőtt az amúgy jól védő Toniță hálójába.

A második játékrész elején rögtön lehozott kapusos taktikára váltott a román válogatott, Iszlai vette magára a megkülönböztető mezt, ám inkább a kazahok voltak veszélyesek, de nem tudták növelni előnyüket. Romániának végül összejött a szépítés is, a 32. percben Sasse fordult szépen le védőjéről és bombázott a hálóba. A pontszerzési remények nem sokkal később visszajöttek, amikor Felipe Oliveira passzát Mánya használta ki, így teljesen nyílttá vált a csata.

A találkozó végéig maradt négy percben a kazahok minden erejükkel vékony előnyük megtartására fordították, a vendégek csak blokkolt lövésig jutottak, így elszenvedték első vereségüket a selejtezőkben.

Októberben következik a hollandok elleni páros meccs, 6-án hazai pályán, 10-én idegenben.

2024-es teremlabdarúgó világbajnokság, selejtező, elitkör, A csoport
Kazahsztán–Románia 4–3 (4–1)
gólszerzők Douglas Jr. (2.), Akbalikov (11.), Edson (16.), Orazov (20.), illetve Mánya (4., 36.), Sassé (32.)
Románia: Tonița – Sasse, Felipe Oliveira, Ferreira, Crăciun. Cserék: Lungu – Iszlai, Dudău, Ilaș, Araujo, Hadnagy, Boșneag, Nastai, Mánya. Szövetségi kapitány: Kacsó Endre.
A csoport másik mérkőzésén: Azerbajdzsán–Hollandia 6–1 (5–0).
A csoport állása: 1. Kazahsztán 6 pont (6–3), 2. Románia 3 (6–5), 3. Azerbajdzsán 3 (7–4), 4. Hollandia 0 (1–8).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két egymás utáni góllal alapozta meg a dánok elleni sikerét a romániai futsalválogatott

A több székelyföldi játékossal a keretében felálló romániai futsalválogatott legyőzte Dániát a Sepsiszentgyörgyön rendezett világbajnoki selejtezőn. Kacsó Endre együttese ezzel fontos lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé.

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!