A hír a Román Labdarúgó-szövetség oldalán jelent meg, miszerint a 45 éves szakember Robert Luput váltja a kispadon, utóbbi mandátuma lejárt.
Kacsó Endre öt bajnoki címet, hat Román Kupát és három Román Szuperkupát nyert az azóta megszűnt Marosvásárhelyi City'us csapatával.
„Megtiszteltetés, hogy a román futsalválogatott szövetségi kapitánya lehetek. Tudom, hogy ez nagy felelősséggel jár és magasak az elvárások. Mit ígérhetek a mandátumom kezdetén? Elsősorban azt, hogy megfiatalítom a csapatot, amelyet az előző kvalifikációs sorozatokban mindig ugyanazokra a játékosokra alapozták, akik hosszú évek óta tagjai a válogatottnak.
Idő kell nekünk, az biztos, de kevés a türelem, úgyhogy gyorsan neki kell fogni a munkának” – nyilatkozta Kacsó Endre.
A román futsalválogatott csak jövőre játszik hivatalos mérkőzéseket, a világbajnokság selejtezőjében. Addig is már beterveztek két felkészülési találkozót Ukrajnával, a párosmeccseket szeptember 25-én és 26-án rendezik, egyelőre a helyszín nem ismert.
Kacsó Endre stábjában megtalálható a Futsal Klub Székelyudvarhely korábbi edző-játékosa, a háromszéki Mánya Szabolcs, illetve Mihai Tătar, a City'us volt kapusa.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!