Vasárnap délután idegenben, a Dunărea Călărași-nál vendégszerepelt a Futsal Klub Székelyudvarhely. A teremlabdarúgó élvonal harmadik játéknapjának mérkőzésén a Mánya Szabolcs edző-játékos által irányított együttes nagyot harcolt.
Az FK a Sebestyén – Tifán, Szécsi, Mánya, Bíró összeállításban kezdett, a meccs során még Kedei, Bálint és Gálfi lépett pályára. Az összecsapás favoritja nem a fiatal vendégcsapat volt.
A vezetést a hazaiak szerezték meg a 7. percben: egy távoli lövés zúgott el a lábak között, kötött ki a hálóba. Nem szeppent meg az udvarhelyi együttes, Gálfi egyenlíthetett volna, aztán egy ellentámadás is kimaradt. Sebestyén védései is kellettek, hogy ne növelje előnyét a Dunărea.
A 14. percben rosszul szabadított fel a kapuját elhagyó hálóőr, Bálint szedte össze a labdát, majdnem a félpályáról könnyed mozdulattal ívelt, a játékszer a felső kapufáról vágódott a hálóba (1–1).
Ez az állás megmaradt a pihenőig, a második játékrész pedig jól indult, a 22. percben Bíró tálalt Tifán elé, aki bebombázta a kapus mellett (1–2).
Gyorsan jött az egyenlítés, ismét egy távoli lövésből talált be a házigazda. Egy fokozattal magasabbra kapcsolt, a 27. minutumban pedig nagybüntetőhöz jutott, amit értékesített, ezzel megfordította az állást (3–2).
Az FK nem adta fel, a fiúk sokat szaladtak, amikor lehetett, akkor építkeztek. A tapasztaltabb ellenlábas kétszer is lezárhatta volna a meccset, végül csak ezt a végjátékban tette meg, amikor mezőnyjátékosra cserélte kapusát az udvarhelyi gárda.
Összkép alapján nem volt alárendelt szerepkörben, jó mérkőzést játszott az FK Székelyudvarhely. Harcias, munkás csapat benyomását keltette. Igaz, hogy sok technikai hibát vétett.
A folytatásban október 7-én hazai környezetben fogadja az FK a címvédőt, a Csíkszeredai Imperial Wet gárdáját.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 3. forduló:
Dunărea Călărași–Futsal Klub Székelyudvarhely 4–2 (1–1)
A vendégek gólszerzői: Bálint Andor és Tifán Nobert.
A játéknap másik meccsén:
Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United 6–2.
Temesvári Informatica–Dévai Autobergamo – kedden 18 órától.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 12 | 11 | 0 | 1 | 86–19 | 33 |
| 2. | Galaci United | 12 | 10 | 1 | 1 | 78–22 | 31 |
| 3. | Dunărea Călărași | 12 | 7 | 1 | 4 | 52–38 | 22 |
| 4. | Temesvári Informatica | 12 | 6 | 0 | 6 | 45–45 | 18 |
| 5. | Dévai Autobergamo | 12 | 3 | 2 | 7 | 47–58 | 11 |
| 6. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 12 | 3 | 0 | 9 | 53–70 | 9 |
| 7. | Kolozsvári Clujana | 12 | 0 | 0 | 12 | 20–129 | 0 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!