Hétfőn késő délután Galacon rendezték a futsal Román Kupa 2022-es kiírásának döntőjét. A helyi United és a Dévai Autobergamo jutott be a fináléba – a két gárda végzett a bajnokság alapszakaszának első két helyén is.
A vendégek gyorsan előnybe kerültek, Sassé távoli bombája talált utat a kapuba. Az egyenlítés a játékrész derekán érkezett, kipasszolták a védelmet, Araujo közelről bepöccintette. Mindkét kapu előtt voltak lehetőségek, a hálóőrök bravúrjainak köszönhetően 1–1 maradt az állás a szünetig.
Akárcsak az első, a második félidő elején is a Hunyad megyeiek kerültek előnybe, újból Sassé volt eredményes. Sőt, a 25. percben már mesterhármast jegyzett a dévaiak teremlabdarúgója – aki a hetekben kapta meg a román állampolgárságot –, így 3–1-re elhúzott az Autobergamo. Pillanatok múlva 1–4 állt az eredményjelzőn, Covaci a a felső léc alá bombázott.
Nem tört meg a galaci együttes, egy perc alatt két találatot lőtt Crăciun és Pelé, így ismét szorossá tették az állást (3–4). Továbbra is lüktető volt a meccs, a 32. percben egyenlített az United edző-játékosa, Ignat, tombolt a telt házas nézősereg.
A Csíkszeredai Imperial Wet volt játékosának, Pelének egyéni akciója révén meglett a Duna partiak zsinórban négy szerzett gólja, két perccel a vége előtt először vezetett a döntőben a hazai együttes (5–4).
A végjátékban rohamozott az erdélyi gárda, nem tudott gólt lőni, így a Galaci United megszerezte azt a trófeát, amelyik eddig hiányzott a vitrinből: a Román Kupát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!