– 2020-ban a Futsal Klub Székelyudvarhely edző-játékosaként fejezte be a romániai bajnokságot, majd az ScoreGoal Kecskemét Futsal csapatába igazolt. Milyen volt ez a lépés?
– A Covid-időszak miatt sajnos, véget ért a bajnokság, a Futsal Klub Székelyudvarhely csapatával az ötödik helyen végeztünk. Az újrakezdés mindenki számára nehéz volt. Számomra adódott egy lehetőség, egykori edzőm által megkerestek Kecskemétről. Érdekelt a dolog és úgy döntöttem, belevágok egy teljesen ismeretlen kalandba.
– Három bajnoki idényben erősítette a magyarországi csapatot játékosként, emellett az utánpótláscsapat edzőjeként is letette a névjegyét. Milyen élményekkel távozott onnan?
– Az utánpótlás-csapatban csupán másodedzőként segítettem, nem volt egyszerű összehangolni, hogy mindkét gárda munkájában részt vehessek. Első évben mondhatni egy teljesen új csapat voltunk, senki sem számított arra, hogy Kecskemét abban az idényben olyan eredményt ér el (ötödikek lettek – szerk. megj.).
A következő évben aztán mindenki a felsőházba várt, ám sajnos nem jutottunk be, mindössze pár gólon múlt az egész (ekkor a hatodik helyen zártak). A harmadik évben értük el a legjobb eredményt, amikor sikerült bejutnunk a Final Four-ba és bronzmeccset játszhattunk.
Mégis maradt bennem némi keserű szájíz, hiszen a második és harmadik idények jobban is sikerülhettek volna. Ez különösen igaz a másodikra, míg a harmadikkal akkor lennék maradéktalanul elégedett, ha megszereztük volna a bronzot, amit sajnos, nem sikerült. De mindezzel együtt remek volt ott töltött időszak és szép emlékek fűznek a csapathoz.
– Épphogy lemaradtak a harmadik helyről, mégis búcsúzott a csapattól és hazatért.
– Szeretnék továbbra is a futsal világában maradni, ám újabb kihívásra vágyom és úgy döntöttem, itthon próbálok szerencsét.
– Miben különbözik a magyar futsalbajnokság a romániaitól?
– Nagy különbség nincs. Annyiban talán jobb volt a magyar bajnokság, hogy tizenkét csapattal rendezték, így adott volt a folyamatos játéklehetőség. Itthon sajnos csak hét csapat volt, ez a legfőbb különbség.
A román bajnokságan is vannak erős csapatok, Galac, Déva, Temesvár, Udvarhely simán kiemelhető, ám a magyar bajnokságban legalább nyolc erős klub van és ahogy mondtam, sokkal több mérkőzést játszanak.
– A Sepsi-SIC frissen alakult csapatát is edző-játékosként segíti a folytatásban. Az együttes még a játékostoborzás szakaszában van, milyen célokkal vágnak neki az útnak?
– Egyelőre annyit mondhatok el, hogy környékbeli, háromszéki fiatalokra próbálunk építeni.
– A román futsal-válogatott másodedzőedző-játékosa is. Most épp ellenfeleket kaptak a vb-selejtezőben.
– Szeptembertől decemberig a jövő évi világbajnokságon való részvételért játszunk az Elit Körben Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal és Hollandiával egy csoportban. Álmunk, hogy egyből kijussunk a vébére, ám ez nagyon nehéz lesz, a második–harmadik helyek valamelyikének megszerzésére tartom magunkat esélyesnek.
A csoportgyőztes ugyanis egyből kijut a világbajnokságra, a második helyezettnek pedig további selejtezőt kell játszani. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a legjobb eredményért, hiszen kinek ne lenne álma a vébészereplés?
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!