Hirdetés

Mánya Szabolcs: igyekszünk egyben tartani a Sepsi-SIC keretét

A háromszéki klubnál igyekeznek egyben tartani a csapat gerincét
Fotó: Tuchiluș Alex

Három távozója már biztosan van a Sepsi-SIC futsalcsapatának, ugyanakkor Mánya Szabolcs edző-játékos szerint a keret magja együtt marad. A zöld-fehérek augusztus elején kezdik meg a felkészülést, és több edzőmérkőzés is szerepel a programban.

2026. július 15., 12:54

Eddig csendes volt a nyári átigazolási időszak a Sepsi-SIC futsalcsapata körül, hétfőn azonban a klub három távozót is bejelentett. Szőcs László, Máthis Mátyás és Rendi Zsombor a következő idényben már nem a háromszéki együttest erősíti.

Kapcsolódó

Hirdetés

Mánya Szabolcs edző-játékos a Székely Sportnak elmondta, ugyan voltak változások a keretben, de a legfontosabb céljuk az, hogy a csapat gerincét együtt tartsák.

„Eddig három távozót jelentettünk be, minden más játékossal sikerült megegyezni. Bízom benne, hogy nem lesznek további változások, de ha mégis, természetesen tájékoztatjuk róla a szurkolókat” – fogalmazott.

A csapat augusztus 1-jén kezdi meg a felkészülést, ezt követően heti négy-öt edzés szerepel a programban.

A tervek szerint augusztus közepén két felkészülési mérkőzést is játszanak a moldvai bajnok ellen, amely a Bajnokok Ligájára készül, emellett a székelyudvarhelyi felkészülési tornán is pályára lépnének.

A szakember szerint az új idényben is rendkívül kiegyensúlyozott bajnokság várható. Úgy véli, a Galaci United továbbra is meghatározó erőt képvisel, miközben a VSK Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK is jelentősen megerősödött, így várhatóan a bajnoki címért is harcban lesznek.

Marosvásárhely és Székelyudvarhely is nagyon megerősödött, szerintem egyértelműen a bajnoki címért fognak harcolni. Mi pedig arra törekszünk, hogy a felkészülési időszakot maximálisan kihasználva a lehető legjobb formában kezdjük meg az idényt”

– fogalmazott az edző-játékos.

Mánya ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre még a bajnokság mezőnye sem végleges, ezért korai lenne esélylatolgatásokba bocsátkozni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!