Galac uralta az első játékrészt, a szünetig kétgólos előnyt dolgozott ki Cojocaru okos és Araujo közel félpályáról szerzett góljával. A második félidő elején újabb két találatot szerzett a címvédő, Araujo ismét szabadrúgásból, majd Boșneagă akcióból volt eredményes, és úgy tűnt, hogy sima hazai sikerrel ér véget a döntő első mérkőzése, hiszen csak a 22. percben jártunk.
A temesváriak Nemițanu két góljával faragtak hátrányukból, ám a hazaiak az utolsóelőtti percben Pamplona révén lezárták a meccset. A döntő második találkozóját hétfőn 17 órától rendezik ugyancsak Galacon.
Bronzmeccset idén nem rendeznek, a harmadik helyet a Dévai CSM szerezte meg, míg az FK Székelyudvarhely a negyedik helyen végzett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!