Nagy lehetőség előtt állt a háromszéki gárda a vasárnapi esti dévai összecsapáson, ahol a Román Kupa négyes döntőjébe kerülés volt a tét.
A két együttes kiélezett csatát vívott egymással, az első félidőben a házigazda West jobban használta ki a helyzeteit és kétgólos előnyre tett szert, így a szünetben 4–2-re vezetett.
A fordulás után viszont nagyot küzdött a Sepsi-SIC, amely ledolgozta a hátrányát, és hosszabbításra mentette a párharcot, a rendes játékidő végén 5–5-öt mutatott az eredményjelző.
A ráadásban azonban a dévaiak voltak pontosabbak a befejezéseknél, és végül 8–6-ra diadalmaskodtak, ezzel bejutottak a négyes döntőbe, a sepsiszentgyörgyiek pedig kiestek a kupából.
A Sepsi-SIC a szezon hátralévő részében a bajnoki küzdelmekre összpontosíthat, ahol a felsőházi rájátszásban a legjobb négy között bizonyíthat.
Teremlabdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Dévai West–Sepsi-SIC 8–6 (4–2, 5–5).
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!