Hirdetés

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Ez volt a VSK Székelyudvarhely futsalcsapatának első két tesztmeccse a felkészülési időszakban
Fotó: Olti Angyalka

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

A városi sportcsarnokban rendezett első összecsapáson 7–2-re nyert a székelyföldi gárda, vasárnap pedig 4–2-re múlta felül a moldáv együttest. A székelyudvarhelyiek egy olyan ellenféllel szemben tesztelhettek, amelynek keretét nagyrészt a moldáv válogatott játékosai alkotják, közülük több megfordult az évek során a román élvonalban.

Hirdetés

Ezek voltak a VSK első tesztmeccsei, a két mérkőzésen minden bevethető játékos lehetőséget kapott, köztük a nyári igazolások is.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

A VSK Udvarhely tovább folytatja a munkát az augusztus végi bajnoki rajtra, melynek sorsolását a tervek szerint a napokban ejti meg a szakszövetség.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

A következő hétvégén pedig hazai rendezésű felkészülési tornán lép pályára. A torna résztvevőit, részletes programját később közli a klub.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!