Hirdetés

Kőkemény ellenfeleket húztak a futsal BL-ben

Fotó: Facebook/Club Sportiv United Galati

2021. január 21., 17:10

A magyar bajnok Berettyóújfalu a kiemelt csapatok közül a Benficát kapta a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének csütörtöki sorsolásán. A román képviselő kétszeres trófeagyőztessel mérkőzik.

2021. január 21., 17:10

A talpon maradt tizenhat gárdát két kalapba sorolta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a sorolás előtt, a második számúban volt mind a Berettyóújfalu, mind pedig a Galaci United, így mindketten papíron sokkal nehezebb ellenlábast kaphattak.

Hirdetés

A magyar színeket képviselő gárda mellé a portugál Benficát húzták. Az egymérkőzéses párharcot február 16. és 21. között rendezik idegenben.

A Galaci Unitednek a Kairat Almaty lesz az ellenlábasa. A sokszoros kazah bajnokcsapat keretében ott található a Csíkszeredai Imperial Wet volt játékosa, a román válogatott honosított teremlabdarúgója, Savio Valadares. A Kairat két ízben (2013 és 2015) hódította el a Bajnokok Ligáját, 2019-ben pedig a döntőben kapott ki. A Duna partiak a sorsolás alapján idegenben lép pályára.

A továbbjutók ott lesznek a sorozat nyolcas döntőjében, melyre április 28-a és május 3-a között, Minszkben kerül sor.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Tizenegy játékost küldenek a futsalválogatottba a székelyföldi klubok

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kihirdette keretét az októberi és novemberi két hazai mérkőzésre a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!