Miután a Kacsó Endre szövetségi kapitány által irányított együttes elveszítette az első két összecsapását a házigazda Szerbia (1–6) és Ukrajna (3–7) ellen, már nem maradt esélye a kontinenstornára való kijutást jelentő első hely megszerzésére.
A csoportkör harmadik fordulójában a két nyeretlen csapat mérkőzésén a romániai válogatott az első félidőben háromgólos előnyt alakított ki. A Marosvásárhelyi VSK játékosa, Varga Eduárd kezdte meg a gólgyártást a 10. percben, majd a szünet előtt klubtársa, Patrick Chertes növelte az előnyt, és az FK Székelyudvarhely futsalosa, Péter Miklós is betalált.
A folytatásban a montenegróiak szépítettek, de Románia a Dévai Autobergamónál játszó Dinu Strugariu találatával hamar visszaállította a háromgólos különbséget. Ezután újabb FK-játékos volt eredményes, Popovics Erik lőtte az ötödiket, majd az ellenfél második góljára az utolsó percben a mesterhármasig jutó Patrick Chertes kettővel válaszolt.
Győzelmével a romániai válogatott megszerezte a harmadik helyet a csoportban. Az Eb-re Ukrajna jutott ki, miután a csoport rangadóján 4–2 nyert Szerbia ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!