Egyértelmű favorit volt a Simon László Sportcsarnokban zajló négyes döntő torna szerda esti második párharcában a vásárhelyi csapat, amely viszont nagy erőket mozgósítva harcolta ki a győzelmet.
A VSK hiába uralta a játékot a mérkőzés elejétől és alakított ki több helyzetet, illetve találta el a kapufát is, mivel a Luceafărul jól védekezett, a kapusuk Marin Cristian pedig remek napot fogott ki.

Sokáig nem esett találat, aztán az első félidő végéhez közeledve felpörögtek az események.
Meglepetésre a vendégek szereztek vezetést (0–1), de egyből érkezett az egyenlítés, Pogăcean góljával ismét döntetlen volt az állás (1–1).
Ezután a VSK játékosai próbáltak gyorsan fordítani, de ez nem sikerült, ráadásul az első félidő utolsó percében ellentámadásból újabb gólt kaptak, a Luceafărul másodszor is előnybe került és vezetett a szünetben (1–2).

A folytatásban egyből támadásba lendültek a vásárhelyiek, azonban a vendégek kapusa ismét parádézott, a befejezések pontatlanok voltak.
A 27. perctől vészkapusos taktikára váltott Cosmin Gherman, a hazaiak vezetőedzője, de a támadások továbbra sem vezettek eredményre, a buzăui csapat pedig labdaszerzés után közel volt az újabb gólhoz.

A hajrában hősiesen védekezett az ellenfél, Tifán a kapufára lőtt, majd a kapus a gólvonalról mentett. Négy és fél perccel a vége előtt mégis összejött az egyenlítés, Tifán lövése ezúttal a hálóban kötött ki (2–2).
A végén hajtott a győztes gólért a VSK és ezt az utolsó perc elején meg is szerezte, Toader révén sikerült fordítani (3–2).
A vendégeknek az utolsó másodpercekben megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, de Tătar nagyot védett és utána kirúgásból az üresen hagyott kapuba lőtt, ezzel eldöntötte az összecsapást (4–2).

A Marosvásárhelyi VSK kiszenvedte a továbbjutást és a csütörtökön 17 óra 30 perctől kezdődő kupadöntőben az FK Székelyudvarhely ellen küzd a trófea elhódításáért, amely az első elődöntőben fölényesen 10–3-ra győzött a Mausoleul Mărășești ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!