Szoros összecsapásokat hozott a finálé első két felvonása, de mindkettő a Duna-partiak sikerével zárult, így a Galaci United 2:0-s előnyből várhatta a sepsiszentgyörgyi találkozót. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Sepsi-SIC számára már nem maradt hibázási lehetőség, hiszen a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tartott.
Álomszerűen kezdett hétfőn délután a Sepsi Arénában a házigazda, gyakorlatilag az első támadásából megszerezte a vezetést. Egy szép összjáték végén Mánya Szabolcs elé került a labda, aki higgadtan lőtte ki a sarkot. A zöld-fehérek ezt követően is támadásban maradtak, és mindent megtettek annak érdekében, hogy növeljék előnyüket. A kilencedik percben Fábián járt közel a második találathoz, de Mihalache védeni tudott, ekkor már negyedik hárítását mutatta be a meccsen.

Nem sokkal később Veress Botond előtt is adódott lehetőség, de az ő próbálkozása sem talált utat a kapuba. A jelentős hazai fölény ellenére a Galaci United is veszélyeztetett, André Luis Sasse lövése centikkel kerülte el a kaput.
A 17. percben újabb hazai gól született.
Fábián és Kanyó látványos összjátéka végén a csapatkapitány tűpontosan lőtte ki a hosszú sarkot, ezzel már 2–0-ra vezetett a Sepsi-SIC.
A találattal Kanyó utolérte a góllövőlista élén Sassét, mindketten 41 találatnál járnak.

A szünet előtt akár még kényelmesebb helyzetbe hozhatta volna magát a háromszéki alakulat, de Szőcs fél méterről sem tudta a kapuba továbbítani a labdát, majd Veress is elhibázta a maga lehetőségét. A félidőben így maradt a kétgólos hazai előny.

A második játékrészt sokkal agresszívebben kezdte a Galaci United, Korodi Krisztián két hatalmas védéssel tartotta életben csapatát. A 23. percben Kanyó szerzett labdát, végigszáguldott a pályán, de Mihalache újabb bravúrral hárított. Félóra elteltével a vendégek ismét közel jártak a szépítéshez, a másik oldalon pedig Kanyó a kapufát találta el.
A galaciak egyre nagyobb kockázatot vállaltak, és kapuslehozatallal próbálkoztak. A húzás szinte azonnal eredményre vezetett, öt perccel a lefújás előtt André Luis Sasse szépített (2–1).

Ekkor teljesen megváltozott a mérkőzés képe. A Galaci United vérszemet kapott, és hatalmas nyomást helyezett a hazai kapura.
Korodi sorra mutatta be a bravúrokat, de Robert Crișan lövésénél már ő is tehetetlen volt, így két és fél perccel a vége előtt ismét döntetlen állt az eredményjelzőn.
A vendégek lendülete nem tört meg. Nem sokkal később Crișan csapott le egy kipattanóra, majd közelről a hálóba lőtt, így a Galaci United rövid idő alatt nemcsak egyenlített, hanem fordított is.
A Sepsi-SIC az utolsó percekben megpróbált mindent egy lapra feltenni, de már nem maradt ideje az újabb fordításra. Sasse az üres kapuba is betalált, beállítva a 4–2-es végeredményt.
Mánya Szabolcs együttese hosszú időn át közel állt ahhoz, hogy meghosszabbítsa a döntőt, ám az 5 a 4 elleni játékra nem találta az ellenszert.

A néhány perces rövidzárlat végül eldöntötte a bajnoki címet, amely ismét Galacra került.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!