Hirdetés

Két székelyföldi futsalcsapat a legjobbak között, egy még odakerülhet

Fotó: László Ildikó

Hat gárda szerzett jogot az Elit Ligában való részvételre, további két együttes kilétét pedig a rájátszás után tudjuk meg.

2023. december 22., 17:56

Öt csoportba sorolta a teremlabdarúgó ifibajnokság, vagyis az U19-es korcsoport mezőnyét a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) futsal szakosztálya. A 2023–2024-es idény csoportköre nemrég zárult, több székelyföldi klub is küzdött a csoportelsőségért – ami egyenes továbbjutást ért a következő szakaszba, azaz az Elit Ligába.

Hirdetés

Az 1-es csoportból a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț, a 2-esből Galaci United míg az 5-ösből a Dévai VSK jutott a legjobb nyolcas mezőnyébe.

A 3. csoportban mind székelyföldi együtteseket találtunk, kiemelkedett a címvédő, a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Mindketten hozták a találkozóikat a másik két ellenlábas, a Gyergyóremetei Keresztheggyel és a Gyergyószentmiklósi Interrel szemben.

Az egymással szembeni meccseken pedig hazai környezetben felváltva diadalmaskodtak: Szentgyörgyön 5–4, míg Udvarhelyen 8–4 volt az eredmény.

Elsőként az FK jutott tovább, de a Sepsi-SIC is ott lesz selejtezőmeccs nélkül az Elit Ligában, miután a legjobb második helyezett lett.

A fennmaradó, 4-es csoportban csak hárman voltak, itt a Kolozsvári Clujana végzett az élen, őt a Marosvásárhelyi VSK és a Korondi Junior követte.

Az öt csoportelső és a Sepsi-SIC ott van az Elit Ligában, a versenykiírás alapján két selejtezőmeccs dönt, hogy még ki csatlakozik hozzájuk. Ezeken Simándi Sólymok–Marosvásárhelyi VSK, illetve LPS Suceava–Lucafărul Buzău párharcokat rendeznek.

A nyolc gárdát két csoportba sorolják, ahol az oda-visszavágókat követően az első kettő bejut a négyes döntőbe.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!