A sorsoláson a negyven válogatottat tíz csoportba sorolták, a selejtezők pedig 2024 decembere és 2025 áprilisa között zajlanak. A tíz csoportból az első helyezettek kijutnak a 2026-os Eb-re, míg a maradék négy helyről a tíz csoport nyolc legjobb második helyezettjének oda-visszavágós rájátszása dönt majd.
A play-off sorsolását 2025. májusában tartják, a rájátszást pedig 2025. szeptemberében, az Európa-bajnokságra pedig 2026. január 18.–február 8. között kerül sor.
A magyar és a román válogatott is a hármas kalapban kapott helyet, így elkerülték egymást a selejtezőkben.
Romániának nem volt szerencséje a sorsoláskor, hiszen az 1-es kalapból Ukrajnát kapta, a kétszeres ezüstérmes ukránok a 2022-es Eb-n elődöntőt játszottak, a világ közvetlen élmezőnyébe tartoznak. A négyesbe még az utóbbi időben nagy fejlődésen átment Németország és az előselejtezőből érkezett, légiósokat felsorakoztató Ciprus került még. Az Eb-ranglistán Ukrajna az 5., Románia a 15., Németország a 26., míg Ciprus a 38. helyen áll.
A magyarok (Eb-rangsorban a 19. pozícióban vannak) is kifejezetten erős ellenfelet kaptak az első kalapból, Szlovénia (10.) az előző Eb-n a csoportkörben döntetlent játszott az olaszokkal és a kazahokkal is, egyedül a finnektől kapott ki. A kvartettbe még Montenegró (29.) és Norvégia (35.) került be.
A magyar válogatott a legutóbbi két Európa-bajnokságra nem jutott ki, legutóbb 2016-ban volt tagja az Eb-mezőnynek, míg Románia 2018-ban kint volt a tornán.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!