Hirdetés

Jövőre túlszárnyalná idei eredményét a marosvásárhelyi futsalcsapat

Cosmin Gherman úgy véli, a mostani egy csodálatos idény volt minden szempontból
Fotó: Haáz Vince

Ezüstérem a kupában, harmadik helyezés a bajnokságban – ilyen volt a Marosvásárhelyi VSK teremlabdarúgócsapatának 2024–2025-ös szezonja. Cosmin Gherman vezetőedző szerint ezek az eredmények önmagukért beszélnek, jövőre pedig még magasabbra törnének.

2025. május 21., 12:38

Befejeződött az élvonalbeli futsalbajnokság a marosvásárhelyi csapat számára, amely az előkelő harmadik helyen végzett a felsőházi rájátszásban. Emellett remekül meneteltek a Román Kupában is, ahol döntőt játszottak és végül ezüstérmet szereztek.

Hirdetés

A VSK vezetőedzője, Cosmin Gherman a Székely Sport megkeresésére úgy nyilatkozott, figyelembe véve, hogy az előző szezonban éppen csak elkerülték a kiesést, a mostani egy csodálatos idény volt minden szempontból. „Elégedett vagyok az egész meneteléssel, őszintén szólva, nem is számítottam rá, hogy ennyire jól megy majd a projektünk második évében.

A harmadik hely szerintem megérdemelt, hiszen a bajnokság kezdete óta az élmezőnyben voltunk, győzelmeket szereztünk.

Bejutottunk a Román Kupa döntőjébe is, valamint megnyertük a trófeát az U19-es csapattal. Összességében úgy vélem, hogy jó úton haladunk, és boldog vagyok az elért eredmények miatt” – fogalmazott.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szakvezető kiemelte az egész szezonban nyújtott teljesítményüket, valamint azt, hogy sok fiatalt sikerült beépíteni a csapatba.

Sajnos a rájátszás elején három-négy játékosunk megsérült. Miután matematikailag bejutottunk a play-offba és játszottunk a Román Kupában is, lehetőséget adtunk azoknak a fiataloknak, akiknek addig nem volt játékperce az első csapatban.

A rájátszásban sok 16-17 éves gyerek játszott, és ez örömmel tölt el. Sajnos a sérülések miatt nem nagyon tudtunk helytállni, nem nyertünk sok meccset” – közölte Gherman.

Videó: Médiatér

Mint rámutatott, sok munkával és ambícióval érték el ezeket az eredményeket, minden mérkőzést komolyan vettek. „Tudjuk, hogy mennyit érünk, megelégszünk a harmadik hellyel. A csapatban 80 százalékban helyi játékosok, valamint fiatalok szerepelnek. Csíkszeredában nyertem két bajnoki címet edzőként, és az elején Marosvásárhelyen is, de akkor értékes játékosaink voltak.

Tekintettel arra, hogy 16, 17, 18, 19 éves gyerekekkel, akik másfél éve kezdték el a futsalt, a keretben szereztük meg a harmadik helyet, számomra ez nagyobb elégedettség, mint egy bajnoki cím”

– jelentette ki a Marosvásárhelyi VSK edzője.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ugyanakkor, Cosmin Gherman sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült hazai pályán megnyerni a Román Kupát a négyes döntőben, de elégedettek lehetnek azzal, amit ebben a sorozatban is elértek.

„Amikor egy trófeáért játszol, fájdalmas a vereség, különösen itthon. De, figyelembe véve a keret értékét és az idei befektetéseket, elégedettek vagyunk a második hellyel is. Szerettem volna nyerni Székelyudvarhely ellen, mint minden egyes meccsen. Sajnos három sérült játékosunk is csak 30 százalékos állapotban tudott pályára lépni.

Szép lett volna, de még nem volt meg a minőségünk ahhoz, hogy magasba emeljük a trófeát. Végül a jobb csapat győzött, gratulálok Udvarhelynek, és sok sikert kívánok nekik a bajnoki döntőre”

– jegyezte meg Cosmin Gherman.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi szakember reményének adott hangot, hogy a következő szezonban még nagyobb sikerekben lehet részük. A projekt folytatódik a marosvásárhelyi fiatalokra alapozva, és az idei eredmények után természetes, hogy feljebb akarnak lépni, vagy legalább ezen a szinten maradni.

Jövőre nem csak statiszták akarunk lenni a rájátszásban, mert én többre vágyom. Ezt a harmadik helyet szeretnénk túlszárnyalni, vagy legalább megtartani.

Előrehaladott tárgyalásokat folytatok a klub vezetésével, amelynek ezúton is köszönöm a nyitottságát, amit az elmúlt két évben tanúsított a futsal iránt. A keret játékosainak nagy része továbbra is marosvásárhelyi lesz. Két külföldire lenne szükségünk, velük megerősödve a célunk az, hogy magasabbra törjünk” – vetítette előre a Marosvásárhelyi VSK vezetőedzője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!