Hirdetés

Indul a futsal 2. Liga, ezúttal is a Gyergyóremetei Kereszthegy a favorit

Nem igazán talált legyőzőre a Gyergyóremetei Kereszthegy a tavalyi kiírásban
Fotó: Gyergyóremetei Kereszthegy

Akárcsak az élvonalban, a teremlabdarúgó 2. Ligában is nyolc klub alkotja a mezőnyt a soron következő, 2025–2026-os idényben. Egyetlen székelyföldi csapat maradt talpon, az utóbbi két kiírást megnyerő Gyergyóremetei Kereszthegy.

2025. október 03., 15:51

Ők a stabilitásra, tapasztalatra alapoznak, ugyanakkor fiatalítanak is. Céljuk zsinórban harmadszor bajnoknak lenni a második vonalban.

Hirdetés

A remeteiek főként anyagi okok miatt nem vállalták az élvonalbeli szereplést, tapasztalt játékoskeretük viszont egyben maradt, így mindenképpen ők kiírás favoritjai. Amint Bakos Szabolcs, a csapat vezetője a Székely Sport megkeresésére válaszolva elmondta, lényegében nem sokat változott a Kereszthegy összeállítása. Egyedüliként Sándor Levente hagyja ki a szezont sérülés miatt. Helyére nem igazoltak más csapatokból, hanem a saját utánpótlásból hoztak fel több fiatalt is, akik már egy ideje együtt készülnek a felnőttekkel.

Kétszeres bajnokok •  Fotó: Gyergyóremetei Kereszthegy Galéria

Kétszeres bajnokok
Fotó: Gyergyóremetei Kereszthegy

„Szezonkezdetkor nem tudhatjuk, hogy milyen erősségű ellenfelek várnak ránk. Mindig lehetnek meglepetések, változások a riválisoknál, de úgy gondolom, hogy ha mi hozzuk azt amit tudunk, odatesszük magunkat ahogy kell, akkor

idén is meg tudjuk nyerni a bajnokságot, és a Román Kupában is sikerül minél tovább eljutni”

– fejtette ki Bakos Szabolcs.

A bajnokság lebonyolítása változott, kisebb távolságokra kell utazni, ezzel szemben több lesz a mérkőzés. A rájátszás kieséses rendszerű, így egy meccset sem szabad félvállról venni – tette hozzá Bakos.

A bajnokság menete

A szakszövetség az indulókat két csoportba sorolta, a bajnokság első része igencsak hosszú lesz, miután a felek négyszer játszanak egymással, azaz 12 fordulós lesz az alapszakasz.

Ezt követően jön a rájátszás, ami tulajdonképpen kieséses rendszerű, a csoportok első két helyezettjei a harmadik és negyedik pozícióban záró együtteseket fogadják, egyetlen találkozó dönti el, ki maradt talpon. Az elődöntőket is hasonlóan játsszák, míg a finálé oda-visszavágós rendszerű.

A 2. Liga győztese jogot szerez, hogy az élvonalban induljon.

A pontvadászat vasárnap kezdődik, a Kereszthegy idegenben, a Kolozsávri Clujana otthonában lép pályára.

Teremlabdarúgó 2. Liga, 2025–2026-os idény

1. csoport: Fortius 2014 Buzău, ACS Futsal Ceahlăul Piatra Neamț, Gyergyóremetei Kereszthegy, Kolozsvári Clujana.
2. csoport: CFR Romgaz Craiova, Brassói Kids Tâmpa, Simándi Sólymok, Real Craiova.

A futsal 2. Liga menetrendje a szakszövetség hivatalos oldalán érhető el, ezen a linken.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!