A rájátszásban az alapszakasz megnyerése után három bónuszponttal rajtoló csíkiak a Kós Károly utcai sportcsarnokban fogadták a bánságiakat.
A hazaiak Hadnagy István góljával már a mérkőzés második percében előnybe kerültek. Később Bogdan Covaci és Savio Valadares is betalált, így a szünetben már 3–0-ra vezetett a székelyföldi bajnokcsapat.
A második húsz percben Covaci és Savio is duplázott, ugyanakkor Tankó Levente, Florin Matei és Deco is eredményes volt a címvédőtől. A teljesen egyoldalú mérkőzésen végül 8–0-ra diadalmaskodott az Imperial Wet.
A csíkszeredaiak legközelebb ahhoz a Galaci United együtteséhez látogatnak, amely a play-off első fordulójában három góllal nyert szombaton a Dunărea Călărași vendégeként. A Galac–Csíkszereda rangadót március 10-én 17.30-tól rendezik.
Bejelentkeznek a négyes döntőért
A csíkszeredai futsalklub közösségi oldalán hétfőn megjelent egy közlemény, miszerint az Imperial Wet szeretné hazai közönség előtt játszani a Román Kupa négyes döntőjét, így bejelentkezik a rendezési jogért. Korábban a Futsal Klub Székelyudvarhely is jelezte, hogy otthont adna az eseménynek. A legjobb négy közé a két székelyföldi alakulat mellett még a Dévai Autobergamo és a Dunărea Călărași jutott be. Arról, hogy melyik városban tartják a négyes döntőt, március 4-én dönt a szövetség.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Galaci United | 2 | 2 | 0 | 0 | 8–4 | 8 |
| 2. | Csíkszeredai Imperial Wet | 2 | 1 | 0 | 1 | 9–2 | 6 |
| 3. | Dunărea Călărași | 2 | 1 | 0 | 1 | 7–8 | 4 |
| 4. | Temesvári Informatica | 2 | 0 | 0 | 2 | 2–12 | 0 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!