Hirdetés

Fölényes sikerrel hangolt a magyarok elleni rangadóra a romániai futsalválogatott

Hadnagy István is betalált. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Magabiztosan nyerte meg az első mérkőzését a horvátországi felkészülési tornán a romániai teremlabdarúgó-válogatott, szerdán este 7–1-re múlta felül Észtországot. Kacsó Endre gárdája pénteken az első meccsén szintén győztes magyar együttessel találkozik.

2023. január 11., 21:19

Hat székelyföldi játékossal a keretben a romániai válogatott ezen a héten részt vesz a horvátországi Porecben zajló, öt csapatot felvonultató Futsal Week January Cup elnevezésű nemzetközi barátságos tornán, amelyen négy mérkőzést játszik.

A körmérkőzéses rendszerben zajló megmérettetésen először szerdán este Észtország ellen léptek pályára, amelyet fölényesen győztek le. Az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, majd az ellenfél szépített, de a szünetig egy újabb találattal visszaállították a különbséget. A második játékrészben további háromszor voltak eredményesek a romániai játékosok, az észtek részéről pedig már nem érkezett válasz.

Hét különböző játékos szerzett gólt, a romániai válogatottban ezen a mérkőzésen mutatkozott be az FK Székelyudvarhely futsalosa, Kanyó Szilárd, aki be is talált, a második gólt jegyezte.

Hirdetés

Kacsó Endre szövetségi kapitány csapata csütörtökön szabadnapos lesz, majd pénteken romániai idő szerint 17 óra 30 perctől (élőben a Futsal Week Facebook-oldalon) a magyar nemzeti együttessel mérkőzik meg, amely a másik szerdai meccsen szoros szoros küzdelemben 2–1-re nyert Bosznia-Hercegovina ellen.

Futsal Week January Cup, Porec:

Észtország–Románia 1–7 (1–4).
Gólszerzők: Hadnagy, Kanyó, Iszlai, Araujo, Crăciun, Ferreira, Toader.

Bosznia-Hercegovina–Magyarország 1–2 (0–0).


A további program:

Csütörtökön
Magyarország–Észtország (15.30),
Grönland–Bosznia-Hercegovina (18.00).
Pénteken
Észtország–Grönland (15.00),
Románia–Magyarország (17.30).
Szombaton
Grönland–Románia (15.30),
Bosznia-Hercegovina–Észtország (18.00).
Vasárnap
Magyarország–Grönland (15.30),
Románia–Bosznia-Hercegovina (18.00).
A romániai futsalválogatott kerete a tornán:

Petrișor Toniță (Galaci United) és Theodor Lungu (Temesvári CFR) – kapusok, Iszlai Richárd, Kerestély József, Kanyó Szilárd, Bálint Andor (mind FK Székelyudvarhely), Mánya Szabolcs, Hadnagy István (mindketten Kecskeméti ScoreGoal), Andrei Crăciun, Vlăduț Dudău, Daniel Araujo (mindhárman Galaci United), Darius Nastai, Mihnea Toader (mindketten Temesvári CFR), Sergiu Gavril (Dévai Autobergamo), Paulo Ferreira (Póvoa Futsal Clube) – mezőnyjátékosok. Szövetségi kapitány: Kacsó Endre.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két egymás utáni góllal alapozta meg a dánok elleni sikerét a romániai futsalválogatott

A több székelyföldi játékossal a keretében felálló romániai futsalválogatott legyőzte Dániát a Sepsiszentgyörgyön rendezett világbajnoki selejtezőn. Kacsó Endre együttese ezzel fontos lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé.

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!