A Kacsó Endre által irányított romániai futsalválogatott január 31-én, pénteken 19 órától Ciprust látja vendégül a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Azok, akik nem tudnak a helyszínen szurkolni, az eseményeket élőben követhetik az FRF TV-n.
A Román Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint belépőket az Eb-selejtezőre kizárólag a sportlétesítmény jegypénztáránál lehet beszerezni. A pénztárak nyitvatartása: csütörtökön 11–19, pénteken 12–19.30 óra között.
A belépőjegy ára 10 lej, míg a 14 év alatti gyermekek, ha felnőtt kíséretében érkeznek, ingyen léphetnek be a csarnokba egy nulla értékű jegy ellenében.
A romániai futsalválogatott eddig 3 pontot szerzett a selejtezők első két mérkőzésén. Mindkét találkozót Marosvásárhelyen játszották: egy győzelem (6–0 Németország ellen) és egy vereség (0–2 Ukrajna ellen) a mérleg.
Érdekesség, hogy ezen két összecsapásra díjmentes volt a belépés.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!