Iszlai Richárd már az előző szezon végétől sérüléssel küszködik, akkor a hátsó keresztszalaggal akadtak problémái. Ebből jórészt fel sem épült, és a nyári felkészülés végére combizom szakadást szenvedett.
Elmondása szerint az elmúlt időszak nagyon nehéz volt számára, mivel az utóbbi sérülés sokáig elhúzódott, és amikor azt hitte, hogy ismét egészséges és végre teljes erőbedobással játszhat, akkor újból elszakadt az izom és rosszabbodott a helyzet.
– nyilatkozta Iszlai Richárd a Székely Sportnak.
A téli szünet lejártával a jövő hét elején kupamérkőzéssel folytatódik a szezon a Marosvásárhelyi VSK számára, február 9-én, hétfőn 13 órától a CFR Craiova vendégeként játszanak.
Az együttesnél korábban csapatkapitányi tisztséget betöltő 27 éves futsalos közölte,
már bevethető állapotban van, legalábbis ő úgy érzi, viszont ez a döntés az edzőn múlik, hogy pályára küldi már ezen a meccsen, vagy tartogatja a fontos bajnoki találkozókra.
A marosvásárhelyi gárda a negyedik helyen zárta az élvonalbeli bajnokság első részét, és nagyon közel került a felsőházi rájátszáshoz, figyelembe véve azt, hogy az alapszakasz februári utolsó két fordulójában a mezőny két leggyengébb csapata, a Luceafărul Buzău és a Mausoleul Mărășești ellen játszik majd.
Iszlai Richárd megjegyezte, a tét jelenleg számukra az, hogy ezt a két bajnoki meccset megnyerjék, és ezzel biztosítsák be a helyüket a play-offban.
A VSK alapembere rámutatott, személyes céljának azt tekinti, hogy hosszú idő után végre visszatérjen és segítsen a csapaton, amelynek nagy tervei vannak:
– zárta bizakodva Iszlai Richárd.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!