Vasárnap délután idegenben, a Mausoleul Mărășești otthonában indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét alapszakaszát a VSK Székelyudvarhely. A nyári szünetben alaposan átalakult, megfiatalított együttes megszeppent az elején a rutinos hazaiakkal szemben, akik ezt kihasználva kétszer is betaláltak.
Rendezte a sorait a Jakab Zoltán és Tankó Levente által irányított gárda, fokozatosan átvette az irányítást. A szünet előtt a szépítés összejött, úgy, hogy előbb egy nagybüntetőt kihagyott, de rögtön a következő lehetőségét gólra váltotta Miklós (2–1).
A második félidőben csak egy csapat, a VSK volt a pályán. A Mausoleul tagjai alaposan elfáradtak, Tifán gyorsan duplázott, a 32. percben pedig Boga találata már azt jelentette, hogy 2–4 állt az eredményjelzőn.
A hajrában akár meg rápakolhatott volna előnyre a székelyföldi együttes, de maradt a kétgólos különbség a végső dudaszóig.
Ahogy Jakab Zoltán a lefújás után a Székely Sportnak értékelve elmondta, ez egy kötelező győzelem volt: „Amíg az ellenfél bírta, ment előre, annyira rutinosak, hogy az elején belőtték a helyzeteiket. Aztán kijött, hogy mi már egy hónapja dolgozunk, lefutottuk őket, lehetett volna nagyobb arányú a diadalunk”.
Mausoleul Mărășești–VSK Székelyudvarhely 2–4 (2–1).
A vendégek gólszerzői: Tifán Tamás 2, Miklós Tamás és Boga Bence.
VSK: Szabó – Miklós, Tifán, Kedei, Kis, 2. sor: Tankó, Boga, Péter, Kerestély, játszott még: Sandrin és Vass. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
A nap másik meccsén:
Dévai West–Luceafărul Buzău 6–0 (3–0).
Hétfőn 18 órától:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Dévai Autobergamo.
Kedden 18 órától:
Galaci United–Marosvásárhelyi VSK.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!