A teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének első két felvonását Csíkszeredában tartották, a következő kettőt pedig Galacon rendezik. Akár vasárnap este bajnok lehet valamelyik együttes, ehhez mindkét összecsapást meg kell nyernie, hiszen a jelenlegi állás 1–1 az egyik fél három győzelméig tartó párharcban.
A futsaldöntő első meccsét, vasárnap viszonylag simán, 6–3-ra nyerte a Csíkszeredai Imperial Wet, hétfőn viszont a Galaci United egyenlíteni tudott, egy nagyon kiélezett, sok fordulatot hozó találkozón a hosszabbításban 5–4-re diadalmaskodott.
A harmadik és a negyedik mérkőzést a Duna-parti városban rendezik szombaton és vasárnap 15 óra 30 perctől – a párharcokat élőben közvetíti a Pro X tévécsatorna.
Ha szükség lesz rá, az ötödik mérkőzés helyszíne ismét a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna lesz, mégpedig május 1-én.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!