Miután szombaton az Inter az Arad megyei Simándi Sólmokat búcsúztatta, illetve a Luceafărul a Dolj-i Metropolitan Ișalnița együttesét fektette két vállra, vasárnap ez a két csapat találkozhatott a Román Kupában a legjobb nyolc között.
A második ligás gyergyószentmiklósiak is tisztában voltak azzal, hogy az élvonalban szereplő Buzău jóval esélyesebb, de ennek ellenére mindent megtettek, hogy meglepetést okozzanak, és megvalósuljon az álom, a Final Fourba jutás.
Ez nem is tűnt távolinak az első félidőben: az Inter bátran focizott, egyes időszakokban egyértelműen uralta is a játékot.
A gyergyószárhegyi sportcsarnokban rendezett mérkőzésen a vezetést is sikerült megszerezniük, amire ugyan válaszolt az ellenfél, de a döntetlen állás csaknem a szünetig megmaradt. A legrosszabbkor jött a vendégvezetés, egy egyéni hiba után találtak be a moldvaiak, és így egygólos előnnyel fordulhattak a második félidőre.
Ekkor azonban kijött a tudásbeli különbség, a gyergyóiak küzdőszelleme már nem tudta ezt kompenzálni, és a Buzău ötgólos előnyt épített fel. Ebből egyet még faragott az Inter, de végül 6–2-es győzelemmel a Luceafărul jutott a legjobb 4 közé.
Teremlabdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Gyergyószentmiklósi Inter - Luceafărul Buzău 2–6 (1–2).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!