Hirdetés

Drámai körülmények között lett bajnok a Csíkszeredai Imperial Wet

A Csíkszeredai Imperial Wet a teremlabdarúgó 1. Liga 2020–21-es kiírás győztese
Fotó: Facebook/imperialwetcsikszereda

2021. április 25., 18:27

Büntetőlövéseket rúgtak a teremlabdarúgó 1. Liga fináléjának negyedik mérkőzésén, a hetedik párban a Csíkszeredai Imperial Wettől Dos Santos belőtte a hatméteresét, míg a Galaci Unitedtől Florin Ignat a kapufára bombázott: itt dőlt el az első hely sorsa, a csíkiaké lett az aranyérem.

2021. április 25., 18:27

Összesítésben 2–1-re vezetett az Imperial Wet a döntő negyedik meccse előtt. A vasárnapi párharcot is keményen kezdték a felek, két perc sem telt el a játékidőből és már 2–2 volt as szabálytalanságok aránya. Támadásban aktívabb volt a házigazda, ám sok helyzetet kihagytak.

Hirdetés

A gólcsend a 11. percben tört meg, szabadrúgásból Crișan volt eredményes. Rögtön jött a csíki időkérés és lehozott kapusos taktikára váltottak, a fölény pedig góllá érett, Uhellinton játszott össze szépen Matei-jel, a brazil játékos pedig középről nem hibázott. A szünetig továbbra is Galac uralta a játékot, de a legnagyobb lehetőséget a csíkiaktól Lașcu hagyta ki.

A második felvonásban az iram látványosan visszaesett, ám Araujo révén így is átvette a vezetést a házigazda, majd egy hibát kihasználva ugyanő kettőre növelte az előnyt (3–1). Ismét jól reagált a csíki csapat, Uhellinton előbb szépített, majd egyenlített, így jöhetett a kétszer öt perces hosszabbítás.

A döntő negyedik mérkőzésének főhőse Uhellinton volt, a brazil idegenlégiós mesterhármast lőtt •  Fotó: Facebook/imperialwetcsikszereda Galéria

A döntő negyedik mérkőzésének főhőse Uhellinton volt, a brazil idegenlégiós mesterhármast lőtt
Fotó: Facebook/imperialwetcsikszereda

A ráadásban mindkét csapat nagyon óvatosan játszott, a döntés a büntetőkre hagyták.

Mindkét fél magabiztosan értékesítette hatmétereseit, egészen a hetedik párosig, a csíkiaktól Dos Santos a hálóba bombázott, a hazaiak edző-játékosa, Ignat pedig a kapufára. Ez azt jelentette, hogy a csíki csapat megnyerte a találkozót, egyben a döntőt is.

Az elmúlt három idényben az Imperial Wet és Galac játszotta a döntőt, a 2018–19-es szezonban a csíkiak lettek bajnokok, míg a tavaly félbeszakadt pontvadászat végén a szövetség a Duna-partiakat nevezte meg aranyérmesnek.

A csíki csapat a pályán vágott vissza és megszerezte második bajnoki címét, egyben duplázott, miután a Román Kupa is az ő vitrinjükbe került.

Teremlabdarúgó 1. Liga, döntő, 4. mérkőzés:

Galac–Csíkszereda 9–10 (1–1, 3–3, 3–3, 3–3) – büntetőkkel 6–7,

gólszerzők Crișan (11.), Araujo (23., 33.), illetve Uhellinton (14., 36., 37.).

A három nyert mérkőzésig tartó párharcot az Imperial Wet 3–1-re nyerte.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!