Hirdetés

Déva légiósai jelentették a különbséget Udvarhelyen

Fotó: László Ildikó

A meccs háromnegyedében méltó ellenfele volt kedden este a városi sportcsarnokban a VSK Székelyudvarhely a Dévai Autobergamónak, aztán a vendégek brazil légiósai eldöntötték a pontok sorsát a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában.

A tapasztaltabb, két brazil légióssal a kezdőjében felálló vendégegyüttes diktálta az iramot az első percekben, a VSK védelme állta a rohamokat. A játék sebessége nem volt magas, a hazaiak a 8. perc derekán veszélyeztettek, amikor Tifán lépett jól be a védők közé, lövését a kapus védte, a kipattanóra érkezett Boga előtt pedig összezárt a védelem.

Ezután felpörögtek az események, Pereira lőtte telibe a bal kapufát, majd Tankó passzát követően Tifán közelről nem tudta a kapuba lőni a labdát. Ezután Kedei indulhatott egyedül a kapussal szemben, ám ő is a kapufát találta telibe, majd Tompea vette jól észre, hogy kapustársa kinnebb áll, az előre rúgott labdája a keresztlécen csattant.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A fiatal udvarhelyi csapat szép kombinációkkal bontotta meg a dévai védelmet, de gólt nem tudott elérni, így zúgott Tankó lövése is mellé. A szünet előtt a vendégek nagyon közel voltak a gólhoz, de Tompea bravúrral hárította a közeli próbálkozásokat, majd

Kedei szerzett labdát a félpályán és nagy gólt ragasztott a dévai kapuba, előnyben mehetett pihenni a házigazda (1–0).

Kis kimaradt ziccerével indult a második játékrész, aztán Tompeának ismét dolga akadt a brazil légiósok lövéseinél. Ezután egyenlítettek a vendégek, Almeida lőtt nagy gólt a szélről. Rögtön válaszolt a VSK, a csapatkapitány, Tankó lőtt a hálóba, miután Tifánnal az egész vendég védelmet kijátszották (2–1).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Kis ismét közel volt, hogy növelje csapata előnyét, ám az újabb gólt a vendégek szerezték, Ilaș használta ki, hogy egy pontrúgást követően nem tudod rendeződni a hazai védelem (2–2).

Az utolsó tíz perc kezdetén Déva átvette a meccs irányítását, ellentámadásból mégis a VSK veszélyeztetett, Vass emelését a gólvonalról vágták ki.

Ami egyik oldalon kiamaradt, túloldalt bement, Pereira kapufáját követően a kipattanót Almeida lőtte a hálóba, így már Dévánál volt az előny (2–3).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Hazai időkérés következett, de nem tudott igazán felpörögni a VSK, és Pereira szólógólja nagyjából megpecsételte a meccs sorsát (2–4). Lehozott kapusos taktikára váltott Jakab Zoltán, a hazaiak vezetőedzője, ám már nem lehetett utolérni a vendégeket. Almeida még egyszer lecsapoott, ezzel elszenvedte második vereségét a VSK (2–5).

Kiszállás következik, vasárnap 16 órakor a Luceafărul Buzău vendége lesz az udvarhelyi együttes.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 3. forduló
Székelyudvarhelyi VSK–Dévai Autobergamo 2–5 (1–0).
Gólszerzők: Kedei (20.), Tankó (26.), illetve Almeida (26., 32., 40.), Ilaș (29.), Pereira (36.).
VSK: Tompea – Kis, Kedei, Miklós, Bálint. Cserék: Popovics, Péter, Boga, Fazakas, Vass, Kerestély, Tankó, Tifán, Szabó. Vezetőedző: Jakan Zoltán.
Déva: Gurin – Almeida, Covaci, Ilaș, Pereira. Cserék: Milovac, Savu, Budai, Casian, Boldor, Iștoc, Rotariu, Sandu. Vezetőedző: Valentin Ilaș.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 3. forduló

2025–2026-os szezon, alapszakasz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!