Hirdetés

Csak a csoportelsőség ér továbbjutást a hazai futsalbajnoknak

A Galaci United meglepetésre elveszítette a legutóbbi mérkőzését a bajnokságban a VSK Székelyudvarhely ellen
Fotó: Csató Andrea

Hazai közönség előtt játszik a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája alapkörében a Galaci United. A csoportküzdelmek végén csak az első helyezett jut tovább a következő szakaszba.

A galaci Dunărea Sportcsarnok a házigazdája szerdától szombatig a futsal BL alapkörében a 7-es csoport mérkőzéseinek. A román bajnoki címvédő Galaci United ellenfelei a holland Tigers Roermond, a luxemburgi Foussballclub Differdange 03 és az azeri Araz Naxcivan lesznek.

Hirdetés

Az első mérkőzésüket a galaciak szerdán 20 órától a legkeményebb riválisnak számító azeri gárdával játsszák, amely korábban kétszer is elődöntős volt a BL-ben.

Ennek az összecsapásnak a végkimenetele akár döntő jelentőségű is lehet a továbbjutás szempontjából.

Ezt követően csütörtökön 20 órától a holland, szombaton 19-től a luxemburgi együttessel találkoznak.

A torna végén csak a csoportelső kvalifikálja magát a legrangosabb nemzetközi klubsorozat elitkörébe, a kontinens legjobb tizenhat együttese közé.

A Galaci United nemrég, a VSK Székelyudvarhelytől elszenvedett meglepő vereség után edzőt váltott, a nyáron érkezett brazil Marcio Santos helyét Marius Cozma vette át, aki bő tíz évvel ezelőtt még irányította a csapatot.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Új győztest avattak a csíkszéki labdarúgócsapatok teremtornáján

A tavalyi nyertes Borsáros és a Gyergyószárhegyi Bástya csapata vívta a döntőt vasárnap délután a Csík körzeti (5. és 6. ligás) nagypályás labdarúgócsapatok számára kiírt teremfocitornán, amelynek a csíkszentmihályi sportcsarnok volt a házigazdája.

Az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a csíkszentmihályi teremfocitorna

Csíkszentmihályon zajlik hétvégén a Csíki körzeti (5. és 6. ligás) nagypályás labdarúgócsapatok számára kiírt teremfocitorna, amelyre 14 csapat nevezett, és vasárnap már csak nyolcan folytatják.

Győztest avatnak hétvégén a Csík körzetisek futsaltornáján

Szombaton és vasárnap rendezik meg Csíkszentmihályon a Csík körzeti (5. és 6. ligás) csapatok számára kiírt teremlabdarúgótornát, amelyre 14 együttes nevezett.

Lövéte csapata nyerte a szentegyházi futsaltornát

Elrajtolt a 2025–2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek első alapszakaszbeli teremtornáját Szentegyházán rendezték. A négycsapatos viadal a Lövétei Egyesület sikerével zárult.

Rekordszámú együttessel indul a Hargita megyei futsalbajnokság

Szombaton kezdődik a 2025–2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza, amelyre rekordszámú, összesen 20 csapat nevezett. Az első teremtornának Szentegyháza lesz a házigazdája.

Elmaradt a címvédés, újonc csapat diadalmaskodott a csíkszentkirályi futsaltornán

Hetedik alkalommal rendezték meg Csíkszentkirályon az Újév Kupa teremlabdarúgótornát. A 2018-ban útjára indított eseménynek évről évre a helyi sportterem ad otthont, amely idén is megtelt élettel: a szervezők összesen 20 csapatot láttak vendégül.

Összehúzták a két Hargita megyei futsalcsapatot a kupaküzdelmekben

Szerdán kisorsolták a teremlabdarúgó Román Kupa első körének, azaz a nyolcaddöntőinek párosításait. A címvédő a másodosztály legjobbját kapta.

Vége a vakációnak a VSK Székelyudvarhely futsalcsapatánál

Megkezdte a téli felkészülést a VSK Székelyudvarhely teremlabdarúgócsapata. Jakab Zoltán irányításával a felnőtt és az U19-es együttes közösen dolgozik.

Egyelőre csak egy székelyföldi futsalcsapat jutott be az U19-es Elit Ligába

Lezárult az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság regionális szakasza, ahol öt székelyföldi együttes is érdekelt volt. Közülük egy biztosította be helyét az Elit Ligában, míg két csapat pótselejtezőn harcolhatja ki a továbbjutást.

Meghosszabbították a nevezési határidőt a Hargita megyei futsalbajnokságra

Újra megszervezik a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokságot, amelyre nagypályás csapatok és új sportegyesületek is jelentkezhetnek január 5-éig.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!