Hirdetés

Az Inter Gyergyó megizzadt, de továbbjutott a futsal Román Kupában

Habár kényelmes előnyre tett szert, a vége nagyon szoros lett az Inter Gyergyó számára. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László

Vezetett három góllal is a gyergyószentmiklósi teremlabdarúgó-csapat a kolozsváriak ellen, de a vége nagyon izgalmassá sikeredett. Az utolsó perceket szívós védekezéssel túlélte az Inter Gyergyó, így bejutott a legjobb nyolc közé a Román Kupában.

2025. február 09., 17:06

Hofman és Csala góljaival elég gyorsan kétgólos előnyre tett szert a házigazda Inter Gyergyó a vasárnap délutáni Román Kupa nyolcaddöntő mérkőzésen, de ekkor kiengedtek a fiúk, ami miatt még az első félidőben kiegyenlített a Kolozsvári Clujana.

A futsal 2. Ligában sereghajtó gyergyószentmiklósiak az utolsó előtti helyezett vendégek ellen két gyors találattal ismét kétgólos előnybe kerültek sőt, a 32. percben már 5–2 volt az eredmény, Csala mesterhármasig jutott. A vészkapusos taktika viszont most bejött a vendégeknek, a 36. és a 37. percben is bevették a hazai kaput, így nagyon szoros lett a vége.

Hirdetés

Amint a Székely Sportnak nyilatkozó gyergyói edző, Portik Csaba is rámutatott, a fiatalokkal megerősített csapata hősies védekezéssel tudta megtartani az előnyt és ezzel 5–4-re győzött, ami a továbbjutást jelentette a kupasorozat következő körébe, a legjobb nyolc közé.

Portik nyilván örül a győzelemnek, ugyanakkor nem túl optimistán tekint a sorsolás elé. Nagyon szűkös az Inter játékoskerete, és ezt az idei szezon eredményei is megmutatják. Igyekeznek beépíteni a fiatalokat, de korban, tapasztalatban még nem tartanak ott, hogy felnőtt szinten is erősségei lehessenek a csapatnak.

Korábban a másik gyergyószéki együttes, a Gyergyóremetei Kereszthegy is bejutott a legjobb nyolc közé.

Kapcsolódó

Futsal Románia Kupa nyolcaddöntő
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Kolozsvári Clujana 5–4 (2–2)
Gólszerzők: Petrică Hofman (5. perc), Csala Tibor (6., 23, és 32. perc), Kovács László (22.) illetve Raul Filimon (7.), Mihai Moroșanu (6., 36.), Nemes Sergiu (37.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!