Vasárnap délután a városi sportcsarnokban a teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntőjében az FK Székelyudvarhely a Temesvári CFR-t látta vendégül. A versenykiírás szerint a továbbjutó sorsa egyetlen összecsapáson dől el.
A házigazdák a visszavágás reményében – a bajnokságban mindkét párharcot a bánsági együttes nyerte – a Farkas – Miklós, Iszlai, Boga és Kanyó kezdősorral indítottak, a második sor mezőnyben a Péter, Balázsi, Tankó és Hadnagy volt, az összecsapás során pályára lépett még Tompea – Kedei és Küsmödi.
Nem indult jól a találkozó a Jakab Zoltán által irányított gárda számára, a 2. percben egy távoli lövésbe rosszul nyúlt bele a kapus, bevédte (0–1). Nem nagyon hagyott nyomot ez a hálóőrben, két nagy hárítást mutatott be egymás után.
A vendégek irányítottak, többet volt náluk a labda, de az első játékrész második felében már megfordult ez, az FK-játékosok már az ellenfél félkörénél letámadtak, ezekből pedig pár gólszerzési lehetőséget összehoztak. Hadnagy és Iszlai próbálkozása is kicsivel ment mellé.
A 17. percben Tankó fordult le védőjéről, nyolcról lőtte rá, ez is épp, hogy elkerülte el a kaput. Pillanatok múlva pedig kettőre növelte előnyét a bánsági együttes, szép összjáték után Mihnea maradt egyedül a kapu torkánál, bepöccintette (0–2).
A pihenőt követően kapust cserélt az FK Udvarhely, ennek főképp taktikai okai voltak: Tompea megfelel az ifiszabályzatnak, így a mezőnyjátékosoknál nem kell arra figyelniük, hogy hogyan váltsanak, ahhoz, hogy egy sportoló mindig a játéktéren legyen. Erőteljesebben vágott neki a második felvonásnak a házigazda, Kanyó lövését védte a hálóőr, Iszlai lökete pedig a kapufát érintve hagyta el a játékteret.
Nyomott az FK, heroikusan védekezett a CFR, egészen jó meccset láthatott a mintegy 800 néző. Előbbi a szerencsével is hadilábon állt, Küsmödi verte meg egy szép mozdulattal védőjét, a kapussal szemben eltekerte, de ez sem talált célpontot. Miklós pedig gyakorlatilag az üres kaput nem tudta bevenni.
A 29. percben tört meg a jég, Kanyó passzolt a félkörön belül tartózkodó Hadnagynak, aki háttal a kapunak átvette, sarokkal küldte rá, erre nem sokan számítottak, főképp a kapus nem, mert csak nézte, hogy a labda a bal alsóban köt ki (1–2). Tovább rohamozott az FK, a 34. percben kigyűlt a temesváriak csapathibája.
A 38. percben Welington da Silva értékesített egy ellentámadást, ezzel visszaállította a kétgólos különbséget, nagyban eldöntötte a továbbjutó kilétét.
A hátralévő időben kapusát mezőnyjátékosra cserélve támadott a hazai alakulat. Ötven másodperccel a végső dudaszó előtt Hadnagy ellen szabálytalankodtak, a kisbüntetőt Miklós értéksítette (2–3).
Az egyenlítés már nem jött össze, kiesett a kupából, nem lesz ott a négyes döntőben az FK Székelyudvarhely. A Temesvári CFR tehát a bajnokság alapszakaszát követően a kupában is megverte az FK-t. A bánságiak mellett még a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Mausoleul Mărășești harcolta ki a Final 4-ban való részvételt, a negyedik együttes kiléte kedden a Déva–Galac találkozón dől el.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
A templom szomszédságában épülő idősek nappali központja, a rendezetlen környezet, az elmaradó egyeztetések és mindenekelőtt a magyar állami támogatással létrehozott bölcsőde miatt gyűltek össze sérelmek a szászfenesi református gyülekezetben.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!