A hatodik, vagyis az utolsó játéknapot rendezik a teremlabdarúgó U19-es Elite Liga csoportkörében. A 2-es csoportban igazi ki-ki meccset játszanak, kedden 15 óra 15 perctől a városi sportcsarnokban a Futsal Klub Székelyudvarhely a Marosvásárhelyi VSK-t látja vendégül.
Igazi tétmérkőzés, mindkét gárda kilenc ponttal áll a tabellán, őket megelőzi – így már ott van a Final 4-ban – a Kolozsvári Clujana. A kincses város együttese mellett csak az egyikük juthat a bajnokság utolsó felvonásába.
Valamelyest a VSK van előnyben, hiszen az odavágók során 6–2-re legyőzte a címvédő FK-t. Utóbbiak csak győzelem esetén maradnak állva.
A két fél ebben az idényben a Román Kupa U19-es döntőjét játszotta, azt is a marosvásárhelyiek nyerték 4–0-ra.
Az 1-es csoportban már eldőlt a két továbbjutó sorsa, innen a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és az FC Piatra Neamț készülhet a Final 4-ra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!