Hirdetés

A világbajnoki selejtezőkre hangol a romániai futsalválogatott

Iszlai Richárd az FK Székelyudvarhelyt képviseli a válogatottban. Korábbi felvétel
Fotó: FRF

2022. szeptember 14., 17:27

Az októberi világbajnoki selejtezőkre készülő romániai teremlabdarúgó-válogatott ezen a héten Bukarestben tartja edzőtáborát, ezt követően két barátságos mérkőzést játszik. A tizennégy fős keretben helyet kapott az FK Székelyudvarhely két játékosa.

2022. szeptember 14., 17:27

A romániai válogatott, amely még egyszer sem jutott ki a világbajnokságra, a 2024-ben rendezendő torna európai selejtezőjének első szakaszában nem volt érdekelt, ott csak az alacsonyabban rangsorolt együttesek szerepeltek. A második szakaszban a 36 csapatot tizenkét hármas csoportba sorsolták,

ebben a körben a válogatottak oda-visszavágó rendszerben játszanak, és a csoportgyőztesek, valamint a négy legjobb második helyezett továbbjut a 2023-ban rendezendő 20 csapatos elitkörbe.

A maradék nyolc csoportmásodik közül rájátszás után négy további együttes is tagja lesz majd az elitkörnek. A világbajnokságra az elitkör hat vagy hét csapata jut ki, attól függően, hogy mely ország lesz a torna házigazdája.

A Kacsó Endre szövetségi kapitány által irányított Románia a selejtező 8-as csoportjába került, ahol Dánia és Finnország lesznek az ellenfelei, október 6-án hazai pályán és 11-én idegenben találkoznak a két együttessel, a visszavágókat pedig 2023 márciusában rendezik.

Hirdetés

A romániai válogatott, melynek keretében Bálint Andor és Iszlai Richárd az FK Székelyudvarhelyt képviselik, hétfőtől vasárnapig Bukarestben edzőtáborozik, majd Chișinăuba utaznak, ahol jövő hétfőn és kedden két barátságos mérkőzést játszanak az ukránok és a moldovaiak ellen.

Lényeges, hogy begyakoroljuk a taktikát, mert már régóta nem voltunk összegyűlve, a játékosok a nyári szünet után jöttek, csak egy meccset játszottak a bajnokságban”

– mondta érdeklődésünkre Kacsó Endre.

Kacsó Endre bizakodó, hogy megszerezhetik a selejtezőcsoport első helyét •  Fotó: Beliczay László Galéria

Kacsó Endre bizakodó, hogy megszerezhetik a selejtezőcsoport első helyét
Fotó: Beliczay László

A marosvásárhelyi szakvezetőtől megtudtuk, hogy ezt követően október 1-jétől újabb edzőtábort tartanak, ezúttal Marosvásárhelyen, ahol október 6-án, csütörtökön 18 órakor fogadják a dán együttest a selejtező első fordulójában.

Ezen a mérkőzésen elengedhetetlen a győzelem megszerzése, a romániai válogatott ugyanis a csoport első helyét célozza meg, amely egyenes ágon való továbbjutást jelent az elitkörbe.

Sok mérkőzést kell sikerrel vennünk a kijutás kiharcolásáig, de megvan az esélyünk erre. A célunk, hogy megszerezzük az első helyet a csoportban, mert ezzel valamivel könnyebb ellenfelet kaphatunk a folytatásban.

Nem lesz könnyű, mert Finnország nagyon jó csapat, az utolsó tíz évben sikerült az első hét európai válogatott közé jutnia. Megvan az esélyünk, hogy felvegyük velük a küzdelmet, és megpróbáljuk megelőzni őket” – mutatott rá Kacsó Endre.

A romániai teremlabdarúgó-válogatott kerete

Kapusok: Petrișor Toniță (Galaci United), Andrei Dinicuta (Dévai Autobergamo) és Theodor Lungu (Temesvári CFR);
Mezőnyjátékosok: Adrian Oanea (Elledi Futsal, Olaszország), Octavian Cireș, Daniel Araujo, Andrei Crăciun (mindhárman Galaci United), Hadnagy István (Kecskemét Futsal, Magyarország), Andre Sasse (Portimonense, Portugália), Bálint Andor, Iszlai Richárd (mindketten FK Székelyudvarhely), Sergiu Gavrilă (Dévai Autobergamo), Felipe Oliveira (Napoli Futsal, Olaszország) és Paulo Fereira (Povoa Futsal Club, Portugália).

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Tizenegy játékost küldenek a futsalválogatottba a székelyföldi klubok

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kihirdette keretét az októberi és novemberi két hazai mérkőzésre a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!