Az első félidőben kétgólos előnyre tett szert az udvarhelyi együttes, majd a házigazdák szépítettek, így a szünetben 2–1-es FK-vezetés állt az eredményjelzőn.
A folytatásban 4–1-re elhúztak a székelyföldiek, a Sportul pedig lehozta kapusát, ennek köszönhetően felzárkózott. Az öt a négy elleni játékban a hazai csapat négyszer is betalált, eközben a vendégek is kétszer eredményesek voltak, majd lezárták a mérkőzést.
„A vártnál nehezebben sikerült ez a győzelem, de a lényeg az, hogy megvan a három pont.
Könnyebb mérkőzésre számítottam, egy lelkes csapat ellen játszottunk, amely fegyelmezetten és sportszerűen védte a saját érdekeit. Nem a legszebb játékunkat nyújtottuk,
– nyilatkozta a találkozó után Jakab Zoltán, az FK Székelyudvarhely vezetőedzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!