A listavezető Gyergyóremetei Kereszthegy a második helyezett Ceahlăul Piatra Neamț otthonába látogatott a 2. Liga toprangadóján. A remeteiek veterán sztárja, Szőcs László már a második percben megkezdte a góltermelést, és negyedórához közeledve már 0–4 állt az eredményjelzőn.
A hazaiak ekkor szépítettek, de válaszul gyors egymásutánban újabb három Kereszthegy találat következett, a szünetben 7–2-re vezetett a listavezető.
A második félidőben Sándor Levente találatával tovább nőtt a Kereszthegy előnye, de ekkor a Ceahlăul tudott egymás után hármat lőni. Felzárkóztak ugyan 8–5-re, de a győztes kérdése továbbra sem maradt vitás. A gyergyóremetei csapat 10–7-re nyerte az összecsapást, és ezzel 6 pontra növelte az előnyét az élen.
A Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó továbbra sem a legszebb napjait éli. A liga sereghajtója nem tudott a jelenlegi 3 pontja mellé újabbakat gyűjteni, sőt gólt sem sikerült szerezni a Buzău-i Fortius elleni hazai meccsükön. A moldvaiak 8–0-ra győztek.
A forduló harmadik összecsapásán a Kolozsvári Clujana a Real Oltenia csapatát fogadta. Az addig szintén csak három egységgel álló kolozsváriak meg tudták duplázni a pontjaik számát. Ugyan a szünetben még 3–1-re vezetett az olténiai együttes, de a második játékrész négy hazai gólt hozott és ezzel 5–3-ra győzött a Clujana.
Teremlabdarúgó 2. Liga,
Ceahlăul Piatra Neamț–Gyergyóremetei Kereszthegy 7–10 (2–7)
Gólszerzők: Vlad Avram 3, Andrei Lupu, Ionuț Marian, Vasile Munteanu, Rareș Răduc illetve Szőcs László 4, Csiki Zsolt 2, Sándor Levente 2, Szfárli Hunor, Jakab Tamás.
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Fortius Buzău 0–8 (0–3)
Kolozsvári Clujana – Craiova-i Real Oltenia 5-3 (1-3)
A Simándi Sólymok szabadnapos volt.
A rangsor:
1. Gyergyóremete 27 pont/10 mérkőzés, 2. Piatra Neamț 21/9, 3. Simánd 15/9, 4. Craiova 13/9, 5. Buzău 13/9, 6. Kolozsvár 6/10, 7. Gyergyószentmiklós 3/10.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!