Hirdetés

A hajrában döntötte el a Kereszthegy a gyergyószéki futsalderbit

Az Inter Gyergyó sokat játszott öt a négy ellen
Fotó: Gergely Imre

A Gyergyóremetei Kereszthegy győzelme a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó ellen megérdemelt, a gólkülönbség azonban nem teljesen tükrözi a játék képét: a 35. percben még csak kétgólos volt a különbség, a végén viszont 7–1 állt az eredményjelzőn.

2024. október 06., 17:29

A teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában, vasárnap délután rendezett mérkőzésen gyorsan vezetést szerzett a Kereszthegy, a teltházas remetei csarnokban Szőcs László indította a gólok sorát. Pár perccel később ugyanő folytatta, és az ő beadásából fejelte a harmadikat Sólyom Alfonz. Az Inter Gyergyó már a szünet előtt átváltott a vészkapusos taktikára, mindent megpróbáltak a gólszerzés érdekében de nem sikerült a hálóba találniuk.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A második félidő elején is folytatódott a vendégek nyomása, de Nagy Zsombor kapus kiválóan végezte a dolgát, és amikor verve volt, a blokkok és a kapufa segítette a hazaiakat. Aztán a játékrész közepén Denis Soponaru közelről szépíteni tudott. A Kereszthegy védelmét már többször nem tudták feltörni az Inter játékosai, és a kockázatos taktikájuk miatt a remetei kontrák és előre vágott labdák rendszeres gólveszélyt jelentettek, például Berecz Norbert többször blokkolta a kapuba tartó játékszert.

A mérkőzés a 35. percben dőlt el.

Addig benne volt a játékban akár az is, hogy feljön az Inter, de Szőcs harmadik találata után már látszott, hogy a gyergyószentmiklósiak ezen a meccsen már nem sokat érhetnek el.

Az utolsó két percben pedig Jakab Tamás tovább növelte a hazaiak előnyét, és Fehér Bence duplája alakította ki a 7-1-es végeredményt.

Egy hét múlva, jövő vasárnap a Kereszthegy a Kolozsvári Clujanához látogat, míg az Inter Gyergyó a Real Craiovát fogadja.

Teremlabdarúgó 2. Liga, 2. forduló
Gyergyóremetei Kereszthegy–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 7–1 (3–0)
Gólszerzők: Szőcs László (2., 6., és 35. perc), Sólyom Alfoz (15.), Jakab Tamás (38.), Fehér Bence (39., 40.), illetve Denis Soponaru (28.)
A második forduló további mérkőzései:
Simándi Sólymok–Kolozsvári Clujana 13–12 (7–2)
Craiova-i Oltenia - Buzău-i Fortius (később)

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!