Hirdetés

A futsalbajnoki serlegért harcolnak az ifik Székelyudvarhelyen

A VSK Székelyudvarhely U19-es csapata idén még nem kapott ki
Fotó: Kádár Csongor Krisztián

Hazai környezetben koronázhatja meg az idényét a VSK Székelyudvarhely U19-es futsalcsapata. Szombaton és vasárnap a Rákóczi Centerben rendezik az Elit Liga négyes döntőjét.

2026. június 12., 17:27

A Tankó Levente által irányított VSK Székelyudvarhely a nagy favorit, úgy jutott a Final 4-ba, hogy mind a csoportkörben, mind pedig a rájátszásban nem talált legyőzőre, csupán egy döntetlent jegyzett ebben az idényben. Emellett pedig a Román Kupát is megnyerte.

Hirdetés

Szombaton 18 óra 30 perctől az elődöntőben a Kolozsvári Clujana lesz az ellenfelük. „Nem játszottunk ebben a szezonban ellenük, többnyire nagypályás focisok, fizikálisan erősebbek. Az biztos, hogy mi több futsalt tudunk, remélem, hogy ezt a pályán is érvényesítjük. Csak az elődöntőre fókuszálunk, nem pedig abban gondolkodunk, hogy döntőt kell nyernünk.

Tavaly két finálét elveszítettünk. Idén a kupát megnyertük, most elég nagy esélyünk van, hogy a bajnoki címet is behúzzuk.

Az eredmények, a mutatott játék mellettünk szólnak. Nagy vágyunk, hogy itthon legyünk bajnokok”

– mondta el a Székely Sportnak a VSK edzője, Tankó Levente.

Kapcsolódó

A másik ágon Déva–Piatra Neamț összecsapást rendeznek. Vasárnap a kisdöntőt és a finálét játsszák a Rákóczi Centerben. A belépés minden mérkőzésre díjtalan.

Székelyudvarhely legutóbb 2022-ben és 2023-ban lett bajnok (FK néven) az U19-es futsalbajnokságban. A címvédő, a Marosvásárhelyi VSK nem jutott be a négyes döntőbe.

U19-es futsal Elit Liga, Final 4, Székelyudvarhely, Rákóczi Center

Június 13., szombat – elődöntők

16.00 Dévai West–ACS Futsal Ceahlăul Piatra Neamț
18.30 VSK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana

Június 14., vasárnap

14.30 Kisdöntő
17.00 Döntő

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhely nem védheti meg a címét, a Székelyudvarhely veretlenül jutott a négyes döntőbe

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely finálét rendeztek az U19-es futsal Elit Ligában. Idén a címvédő lemaradt a négyes döntőről, az udvarhelyiek meneteltek a pontvadászatban.

Mánya Szabolcs: tényleg elhittük, hogy ez egy különleges szezon lehet

Története legjobb eredményét érte el a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga 2025–2026-os idényében. Mánya Szabolcs szerint senki sem számított döntőre, a csapat azonban minden várakozást felülmúlt, és rengeteget fejlődött a szezon során.

Bajnokhoz méltó gesztust tett a döntő után a Galaci United a Sepsi Arénában

Hétfő este véget ért a futsal 1. Liga idénye, amelynek döntőjét a Galaci United nyerte meg. A Duna-partiak a Sepsi-SIC ellen 3:0-s összesítéssel győztek, a finálé után pedig egy apró, de figyelemre méltó gesztussal is felhívták magukra a figyelmet.

A végjátékban esett össze a Sepsi-SIC, megvédte címét a futsalbajnok

Sokáig úgy tűnt, hogy életben tartja bajnoki álmait a Sepsi-SIC, amely kétgólos előnyt dolgozott ki a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének harmadik mérkőzésén. Drámai hajrában fordított a Galaci United, és lezárta a párharcot.

Két vereség után hazai pályán javíthat a döntőben a Sepsi-SIC

Két mérkőzést már megnyert a Galaci United a futsal 1. Liga idei döntőjében, ám a Sepsi-SIC még bizonyíthat. A háromszéki együttes a következő összecsapást már hazai pályán játssza, és egy győzelem esetén újabb meccset rendezhetnek a Sepsi Arénában.

Semmi sem akart bemenni, már nincs hibázási lehetősége a Sepsi-SIC-nek

Egy nappal a futsal 1. Liga döntőjének első mérkőzése után ismét bátran játszott a Sepsi-SIC, amely több helyzetet is kidolgozott, azonban az ellenfél kapusa verhetetlen volt. A háromszéki gárda újra vereséget szenvedett és már nem hibázhat a fináléban.

Hosszabbításra késztette a címvédőt a Sepsi-SIC a futsaldöntő nyitányán

Hatalmasat küzdött a címvédő Galaci United otthonában a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének első mérkőzésén. Hosszabbításban dőlt el a csata, ahol a bajnok élesebb volt, így előnybe került az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Mánya Szabolcs: „ha már idáig eljutottunk, meg akarjuk nyerni a bajnokságot”

Első bajnoki döntőjére készül a Sepsi-SIC, amely a negyedik székelyföldi futsalcsapat lehet, amely megnyeri a román élvonalat. Mánya Szabolcs edző-játékos szerint tisztában vannak az előttük álló feladat nehézségével, azonban optimistán várják a finálét.

Tizenegyet vágott, gólzáporos győzelemmel hangolt a döntőre a Sepsi-SIC

Lejátszották a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásának utolsó mérkőzését is, így már csak a döntő maradt hátra. Szerda délután a háromszéki gárda magabiztos sikerrel győzte le a Dévai Autobergamót, és jó hangulatban várhatja a hétvégén rajtoló finálét.

Beütemezték a futsaldöntő párharcait, a címvédőnél indítja a Sepsi-SIC

Már ezen a héten nekivág a Galaci United és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, hogy eldöntse, kié lesz idén a futsal 1. Liga aranyérme.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!