A két nyert mérkőzésig tartó párharcban a címvédő galaci együttes 4–1-re győzött a hét elején lejátszott idegenbeli első meccsen.
Vasárnap este saját közönsége előtt megküzdött a továbbjutásért az United. A szoros játékot hozott első félidőben mindössze egy találat esett, ezzel vezetett a házigazda. A folytatásban hamar kettőre növelte az előnyét, aztán sokáig nem változott az eredmény. A vége felé közeledve a harmadik góllal a címvédő eldöntötte a továbbjutást, és bár a hajrában a temesváriak szépítettek, közelebb zárkózni nem tudtak. Végül a Duna-partiak 4–2-re győztek és bebiztosították helyüket a bajnoki döntőben.
Az elődöntő másik ágán az FK Székelyudvarhely hétfőn 17 órától hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a Dévai Autobergamo elleni párharc második mérkőzésén, miután az egy héttel ezelőtti első találkozón 4–1-re nyert idegenben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!