Múlt héten tette közzé az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) a klubok ranglistáját. Az előző három idény eredményeit vették alapul: a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a 29. helyen található – köszönhetően az idei Európa Kupában mutatott remek teljesítményének, a negyeddöntőig meneteltek a fiúk. Ha csupán a jelenlegi szezont tekintjük, akkor az udvarhelyiek a tizenharmadik helyen állnak az öreg kontinensen.
A következő évadban a szakszövetség megváltoztatja az európai kuparendszert, ezért készítette el a besorolást: az első tizenhat klub a Bajnokok Ligájában, a következő tizenhat az Európa Kupában, míg a többiek az Európa Trophyban indulhatnak.
„Mindegy, hogy miként zárunk a román bajnokságban, jövőre is ott lehetünk az Európa Kupában. Az előzetes nevezést el is küldtük az ETTU-nak, mivel erre kérték a felsorolásban szereplő klubokat” – jelentette ki megkeresésünkre György István, az ISK-SZAK edzője.
Az udvarhelyi csapat még várja, hogy engedélyt kapjon az edzések elkezdésére. „Fura állapot, mi, akik itthon vagyunk, még nem mehetünk a terembe gyakorolni. A két idegenlégiósunk, Sebastian Loso és Cservik Krisztián már hetekkel ezelőtt nekifogott az edzéseknek. Mind Svédországban, mind pedig Szerbiában ezt megengedték a profi sportolóknak.
– tette hozzá a tréner.
A román szakszövetség közölte a klubokkal: kitart amellett, hogy a 2019–2020-as kiírást nem módosítja, vagyis az előzetes versenykiírás szerint lejátsszák a bajnokságot. Ez azt jelenti, hogy az alapszakasz tavaszi idényének teremtornáját, valamint a rájátszás két körét megtartják – kellő idő van rá, hiszen az új évad minden évben október végén rajtolt el.
„Továbbra is az éremszerzés a célkitűzésünk, erre megvan az esélyünk, hiszen nagyon szoros az állás. Ami az anyagi hátteret illeti, a mostani időszak nem rózsás, a játékosok fizetését le kellett csökkentenünk. Támogatóink kivárnak, milyen lesz a gazdasági élet, addig nem nagyon adnak pénzt.
– fejtette ki György István.
Még egy jó hír befutott az ISK-SZAK-hoz: székelyudvarhely asztaliteniszezőjük, György Szilárd angol bajnok lett. A londoni székhelyű Urban Table Tennis Club négypontos előnnyel nyerte az alapszakaszt, a koronavírus-járvány miatt itt félbeszakadt a pontvadászat, a szövetség befagyasztotta a további küzdelmeket, Szilárd csapatát kiáltotta ki aranyérmesnek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!