Bíró Attila együttese az első negyed után már három góllal vezetett, a félidőben pedig öt volt az előnye. Az utolsó két játékrészben a franciák már nem tudtak gólt szerezni, a magyar lányok viszont nyolc alkalommal is beköszöntek, így alakult ki a kiütéses 16–3-as végeredmény.
Egyébként mind a négy negyeddöntős mérkőzésen érvényesült a papírforma, az esélyes csapatok magabiztosan léptek tovább.
A magyar csapat a csütörtöki elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes, és az európai csapatok közül egyedüliként már olimpiai induló spanyol gárdával találkozik. A másik elődöntőben Oroszország és Hollandia mérkőzik meg.
A kvalifikációs kontinensviadalon egyetlen tokiói kvóta talál gazdára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!