
Tófalvi Éva az 1997-es világkupán mutatkozott be a nemzetközi porondon, és 20 évvel később, a múlt héten, Oslóban vonult vissza.
– nyilatkozta a csíkszeredai sílövő. Tófalvi Évát 2016-ban Hargita megye legjobb sportolójának választották.

Márton Simon tanítványa 2016 áprilisában már egyszer bejelentette, hogy visszavonul, miután meldóniumhasználat miatt ideiglenesen felfüggesztették.
A doppingteszt B próbája utólag bebizonyította, hogy Tófalvi 2015 decemberében szedett utoljára meldóniumot, amikor ez még nem szerepelt a tiltott szerek listáján. Emiatt április és szeptember között megvonták Tófalvi versenyjogát, ám ezt követően ismét rajthoz állt nemzetközi versenyeken.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!