A bemutatkozó sajtótájékoztatóján az új klubelnök hangsúlyozni kívánta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a vásárhelyi labdarúgócsapat jövő ősztől ismét az első ligában folytassa. Megítélése szerint a hazai együttesek közül csak a fővárosi FCSB és a Kolozsvári CFR rendelkezik jobb felkészülési körülményekkel. Dinu úgy véli, ha sikerül pontra tenni a Sziget utcai Transil pályát is, a marosvásárhelyi klubról csak szuperlatívuszokban fognak majd beszélni.
A rendkívül derűlátónak mutatkozó új menedzser nem árult el részleteket arról, miként képzeli el a csőd szélére sodródott klub gyors gatyába rázását.
Mint ismert az ASA jövője a bíróság július 14-re halasztott ítéletétől függ, hisz amennyiben az nem teszi lehetővé az újjászervezést, a klub másnaptól lehúzhatja a redőnyt.
A súlyos anyagi gondokkal küszködő marosvásárhelyiek éppen hogy csak be tudták fejezni a 2016/17-es idényt, melyben csúfosan leszerepeltek. Az amúgy is rendkívül vékonyka játékoskeret majdnem teljesen szétszéledt, és azzal Gheorghe Dinu is tisztában van, hogy akik maradtak, azokkal teljesíthetetlen a célkitűzés.
– mondta el a Bukaresti Rapid, a Brassói FC és az Astra Giurgiu korábbi klubvezetője.
A csapat új edzője, Bálint László hétfőre hívta össze az első edzést. A marosvásárhelyiek július 9-ig hazai környezetben készülnek, majd két hétre Brassóba utaznak. A barcasági származású tréner, aki legutóbb a szintén a 2. ligában játszó Ilfov megyei Academica Clinceni csapatát vezette, komoly szakmai kihívásként értékelte az ASA-hoz való szerződtetését.
– nyilatkozta Bálint.
A Brassói FC, a Kolozsvári CFR és a Diósgyőr egykori első ligás játékosa Ionel Ganeát váltja a vásárhelyiek kispadján, ahol évente – eredménytől függetlenül – legalább három szakmai stáb szokott megfordulni.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!