Hirdetés

Világszínvonalú otthona lett az erdélyi ökölvívásnak

Fotó: Suciu Cristian

2021. október 22., 21:39

Elvágták a nemzetiszín szalagot a gyergyószentmiklósi ökölvívó központ bejáratánál, ünnepélyes keretek között megnyílt a magyar kormány finanszírozásával létrejött sportlétesítmény. A boksz erdélyi elitképzésének otthona lesz ez, ahol olimpiai bajnokok nevelése a kitűzött cél.

2021. október 22., 21:39
•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

„Azért dolgozunk, hogy olyan sportolókat neveljünk itt, akik olimpiai aranyakat nyernek, a világ legfontosabb versenyein állnak majd dobogóra, büszkeséget szerezve a magyar nemzetnek”– fogalmazott megnyitóbeszédében Huszár Árpád, az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub vezetője.

Hirdetés

Amint elhangzott, 4 éve kezdték el a munkát 10-12 éves gyerekekkel, és ma már látható, jó úton indultak el, már mostanig is számos országos bajnoki érmet szereztek a bokszolók, több mint 30-at. Magyarországon és Romániában és a két nemzeti válogatottba bekerülve, Európa Bajnokságon is szerepeltek. „Nem lesz mindenki olimpiai bajnok azok közül, akik itt bokszkesztyűt húznak a kezükre, mert ez lehetetlen.

Azonban azért dolgozunk, hogy a sport által, az itt kapott tapasztalatokkal olyan felnőtteket neveljünk, akik becsülettel, tisztességgel állják majd meg a helyüket az életben, azért dolgozunk, hogy sportolóink közösségünk, nemzetünk értékei legyenek”

– fogalmazott Huszár.

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

Az ökölvívónak olyannak kell lennie, mint amilyenek az '56-os fiatalok voltak

A szalagvágáson a kormányalakítási tárgyalások miatt nem lehetett jelen Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök, aki már a kezdetektől felkarolta és segítette a megálmodott sportbázis ügyét. Távollétében Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szólalhatott fel. Rámutatott, Huszár Árpád nem önmagáért törekedett az akadémia létrehozására, több száz gyerek fog itt sportolni, és nem csak a versenysportra, hanem a tömegsportra is gondoltak, hiszen a labdarúgó- és a jégkorongakadémiával együtt olyan sportmozgalmak alakulnak ki Székelyföldön, amelynek köszönhetően gyerekeink, a következő generációk egészséges életmódot folytathatnak.

A magyar kormány képviseletében felszólaló Tóth László főkonzul, az '56-os forradalom évfordulójának előestéjén, az ökölvívás és az akkori pesti fiatalok példája között vont párhuzamot. „Minden józan megfontolás szerint Magyarország 1956-ban reménytelen helyzetben ragadott fegyvert, és ha napokra is, de kivívta a szabadságát és a világ népeinek csodálatát. A pesti forradalom megtanít arra, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is lehet és érdemes vállalni a küzdelmet. (...) Az ökölvívónak olyannak kell lennie, mint amilyenek az '56-os fiatalok voltak Budapest utcáin.

Az ökölvívás bátorságra nevel, le kell küzdeni a gátlásokat, elviselni a testi fájdalmat, és szembe kell állni a legfélelmetesebb ellenféllel is”

– hangzott el.

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

A csillagos ég nincs túl messze

A szalagvágás után az ünnepség a sportközpont küzdőcsarnokában folytatódott. Böjte Csaba atya mondott áldást és szentelte meg a létesítményt. „Nem olyan túl magasan van a csillagos ég. Elérhető Székelyföldről is” – fogalmazott, Daróczi Vanessza példáját hozva fel, aki a dévai gyermekotthonban a karantén alatt szervezett edzések során látott először bokszkesztyűt, és idén országos bajnok lett az U18-as korosztályban.

Ezért kell biztassuk, bátorítsuk egymást, mindenkit abban, amiben képességei vannak”

– szögezte le.

Felszólalt Len Emil alpolgármester és több, a sportvilágot képviselő személyiség is, így Novák Károly Eduárd kerékpározó paralimpiai bajnok, sportminiszter, Gyurta Dániel úszó olimpiai bajnok, Erdei Zsolt, boksz világbajnok és Kercsó Árpád, jégkorong sikeredző is. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke videóüzenetben küldte el az alkalomra megfogalmazott gondolatait.

A rendezvényen több látványos táncprodukciót is bemutatott a Step Dance együttes, és fellépett a Salamon Ernő Gimnázium kórusa is.

Látványos bokszmérkőzések zajlottak

Persze nem maradhattak ki az igazi főszereplők, a bokszolók sem – 4 színvonalas mérkőzést láthattak a nézők, ahol az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub bokszolói, a Budapest Honvéd csapatától érkező, Balzsay Károly világbajnok által vezetett ellenfelekkel találkoztak.

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

Nem volt külön kiemelve a közönség számára, de szimbolikusan nagy jelentőségű mozzanat volt, hogy a létesítmény falára kikerült Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó fejvédője is, a kesztyűje és rugós labdája mellé. Jó helyre került, minden adottság megvan ahhoz, hogy Gyergyószentmiklóson a nagy elődök nyomdokaiba lépő olimpiai bajnokok nőjenek fel.

Erdei Zsolt sok sportlétesítményben járt a világban, de ő is csak ámulva tudott beszélni arról, amit itt láthatott, és ami mostantól az erdélyi bokszoló utánpótlásnevelést szolgálja majd.

Tudnivalók az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontról

2017 decemberében született meg a kormányhatározat, amelyben Magyarország Kormánya az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a gyergyószentmiklósi sportközpont építésének céljára 452 millió forint támogatást hagyott jóvá. 2020. augusztus 1-jén történt meg az alapkőletétel. Az építkezés 2021 áprilisára fejeződött be, és azóta megtörtént a szükséges sporteszközök és egyéb felszerelések beszerzése is, amelyek a szakmai munkához szükségesek.

A sportközpont épülete 1601 négyzetméter alapterületű, és két részre tagolt. A rendezvény-épületrész ad majd helyet a versenyeknek. A küzdőcsarnok 408 négyzetméteres, középen ringgel. A lelátó jelenleg 250 néző befogadására alkalmas. Ehhez csatlakoznak a szükséges öltözők, mosdók, irodák és más kiszolgáló helyiségek összesen 787 négyzetméteren.

Az edzéseket kiszolgáló létesítmény kétszintes, 814 méter alapterülettel, és helyet kapott itt egy 270 négyzetméteres edzőterem, ahol egyszerre 40 sportoló dolgozhat, valamint egy 140 négyzetméteres fitneszterem. Itt vannak még az öltözők, masszázsszoba, mosdók, orvosi szoba és labor is. A fejlesztés egy későbbi szakaszában pedig két szabadtéri sportpálya és futópálya is létrejön.

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

2 hozzászólás
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Nem aprózza el a FIFA: hatalmas összeget kereshet Kovács István a világbajnokságon

Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.

Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Bronzéremmel zárta a veterán asztalitenisz-vb-t Fejér-Konnert András

A június 7–12. között Dél-Koreában megrendezett veterán asztalitenisz-világbajnokságon Fejér-Konnert András több versenyszámban is asztalhoz állt a 60 év felettiek korosztályában, és végül egyéniben bronzéremmel zárta a tornát.

Pályán a németek és a hollandok, BL-döntő és Spanyol Nagydíj – vasárnap a tévében

A német és a holland válogatott is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon, folytatódik a Le Mans-i 24 órás verseny, az F1 mezőnye Barcelonában versenyez, döntőt játszanak a férfi kézilabda BL-ben, a röplabda-válogatottak az Európa Ligában szerepelnek.

Mozgás Éjszakája: számos sportág közül választhatott a több száz résztvevő – videó

Székelyudvarhely idén először csatlakozott a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, péntek este megtelt élettel a városi minifocipálya.

Molnár Ede: minden érem egy újabb küzdelem kezdete

Újabb Európa-bajnoki éremmel gazdagította pályafutását Molnár Ede. A sepsiszentgyörgyi kerékpáros a törökországi Sakaryában megrendezett Cross Country Eliminator (XCE) kontinensviadalon a harmadik helyen végzett.

Megmozdult Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakáján

Először rendezték meg Székelyudvarhelyen a Mozgás Éjszakáját, csatlakoztak az egyazon időben közel 100 helyszínen zajló eseményhez. Elmondható, hogy ez alkalommal valóban megmozdult a város.

A bemelegítő szezon után jövőre előrébb végezne a marosvásárhelyi vízilabdacsapat

Kizárólag helyi játékosokra alapozva tisztesen helytállt a férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi VSK-Mureșul. A csapatkapitány Rudnyánszky Zalánnal értékeltük a szezont.

Éjszakai fejlámpás futás és sportdömping: először csatlakozik Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakájához

Székelyudvarhely idén először csatlakozik a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, amely pénteken közel száz helyszínen mozdítja meg egyszerre a sport és az aktív életmód kedvelőit. Egy teljes estén át a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep.

Bemutatkozik a másik két házigazda is a világbajnokságon

Pénteken este Kanada, szombaton hajnalban az Egyesült Államok is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon. A Ferencváros női vízilabdacsapata döntőt játszik a Bajnokok Ligájában, tenisz, röplabda, motorversenyzés és kerékpározás egészíti ki a műsort.

Mexikó–Dél-Afrika párharc nyitja a világbajnokságot – a csütörtöki sportműsor

Kezdetét veszi a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, a nyitómérkőzésen Mexikó és Dél-Afrika csap össze. A programban szerepel még tenisz, kerékpár, vízilabda, golf és a Le Mans-i 24 órás verseny is.

Újraindult a csíkszeredai női röplabda utánpótlás-nevelés

Toborzóval, heti három edzéssel és két felkészülési tornával indult újra a női röplabda utánpótlás-nevelés Csíkszeredában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!